Sport

Európa-bajnokság 2012: B csoport

Az Európa-bajnokság halálcsoportjának bemutatása következik.

A B jelű kvartett pokolian erősnek tűnik, három, a végső győzelemre is esélyesnek tartott válogatott is helyet kapott ebben a négyesben. A holland, a német és a portugál válogatott közül bármelyik továbbjuthat a negyeddöntőbe, a dánok esetleges sikerei ebben a csoportban bombameglepetésnek számítanának.

A holland keret tökéletes egyvelege a rutinos, tapasztalt és a fiatal, tehetséges játékosoknak. A válogatott védelme nem áll a legnagyobb nevekből, de kiválóan megoldják a dolgukat, a támadóalakzat pedig egytől-egyik világklasszis játékosokból áll. A keret tagja a holland, az angol és a német bajnokság gólkirálya is, akiket olyan játékosok szolgálhatnak ki, mint Wesley Sneijder vagy Rafael van der Vaart. A nehéz sorsolás ellenére a hollandok döntőbe jutása egyáltalán nem számítana meglepetésnek.

A dán válogatott legnagyobb sikere az 1992-es Európa-bajnoki győzelem, ami akkor hatalmas szenzációnak számított. Ha most a csoportból továbbjutnának, az nagyobb meglepetés lenne, mint a húsz évvel ezelőtti menetelés. Az alapcsapat a nyugat-európai elitbajnokságban szereplő rutinos játékosokra épül, érdekesség, hogy a francia Evian csapata adja a legtöbb játékost a válogatottba, szám szerint négyet. A dán válogatott bár nem áll rossz erőkből, ebben a csoportban már egy esetleges pontszerzés is bravúrnak számítana.

Örök közhely, hogy a német válogatott minden tornán esélyesként indul, ez most sincsen másként. Az utolsó két világverseny játszottak egy döntőt és egy elődöntőt, mindkét esetben a győztes spanyol válogatott tudta megverni a „Nationalelfet”. A keret a hollandokéhoz hasonlóan bővelkedik ifjú tehetségekből és sokat látott, komoly nemzetközi rutinnal rendelkező klasszisokból is, a legnagyobb erősségük talán mégis az, hogy minden posztra van két hasonló minőséget képviselő játékosuk. A német válogatott esetében az lenne a szenzáció, ha nem jutna el az idei Európa-bajnokságon a legjobb négy közé.

A portugál válogatott jó eséllyel bármelyik másik csoportból továbbjutott volna az első két hely valamelyikén, de a sorsoláson nem volt szerencséjük. A keretben rengeteg egyéniség található és emiatt talán kevesebb esélyük van a negyeddöntőbe kerülésre, mint a hollandoknak és a németeknek, akik csapatként erősebbek. Kiváló alkalom Cristiano Ronaldo előtt ez az Európa-bajnokság, hogy megmutassa, képes arra, hogy a hátán cipelje a válogatottat. A múltban eddig rendre elbukott a nemzeti együttessel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik