Poszt ITT

Telekom-ügy: Orbán elkezdte a választási kampányt

Ember Zoltán
Ember Zoltán

újságíró. 2015. 12. 17. 17:29

A kormány ma délután váratlanul bejelentette: felmondja a Magyar Telekommal meglévő összes szerződését. Később ezt úgy pontosították, csak a mobilinternetes szerződéseket mondják fel. A kormányszóvivő szerint mindez válasz arra, hogy a Telekom felmondta Ákossal a szponzorációs szerződését, ami a kormány szerint ellentétes az Alaptörvény szellemével.

Mielőtt belezavarodnánk a sok felmondásba, a formaérzék kedvéért idézzük fel, mit is mondott az udvari zenész (bár, mint látni fogjuk, ez nem is fontos tulajdonképpen):

A nőknek nem az a dolguk, hogy ugyanannyi pénzt keressenek, mint a férfiak.

A Magyar Telekom megdöbbent Ákoson, a magyar kormány megdöbbent a Telekomon. Majd a kormány nagy dirrel-dúrral felmondta … a mobilflotta-szerződéseket. A Telekom hivatalosan még nem reagált a történtekre, talán először ők is azt hitték, az összes szerződésről van szó.

Akkor mindössze annyit mondtak, hogy a cégnek „élő szerződései vannak a kormányzati intézményekkel, amelyeket indoklás nélkül nem lehet felmondani”. Ebből ki lehet hallani azt is: ha a kormány tovább keménykedik, bíróságra megyünk. De nem fognak, mint ahogy a kormány sem fog tovább keménykedni. Mindenki tudja, hogy az Alaptörvényre nem lehet hivatkozni ebben az ügyben a bíróságon.

Mi történt?

Gazdaságilag lényegében semmi értékelhető nem történt. Egy pillanatra ne vegyük komolyan ezt a balhét. A magyar gazdaság nem fogja megsínyleni, hogy a flottaszerződéseket nem a Telekommal köti a kormányzat. A kormány és a Telekom partnerségi megállapodását a lépés nem érinti, nem érintheti. Ki az az Ákos, aki miatt Orbán mindezt meg merné kockáztatni? A populista mesterek nem hülyék, első a biznisz, ezt a Telekom is tudja.

Annyi történt, hogy Orbán ismét bedobott egy politikai gumicsontot, amivel egyszerre több hatást ér el. Mindig ezt csinálja. A saját, végletekig fanatizált közönsége szemében ismét megdicsőül, míg a másik oldalt ismét megerősíti abban, hogy Orbán az ördög, de minimum elment az esze, megőrjítette a hatalom. Éppen ez Orbán célja: tovább polarizálni a társadalmat, keresni az ellenséget, páros lábbal beleszállni a sípcsontba. Megtesszük, mert megtehetjük, hiszen kétharmadunk van (volt), amúgy mindenki fogja be a pofáját.

Hová lehet ezt elhelyezni?

A Magyar Telekom a Deutsche Telekom nevű német multié, amely több mint 30 százalékban a német állam tulajdonában van. Orbán döntése mögött így lehet bármi más is, például egy Merkelnek szóló személyes üzenet, egy német multicég megregulázása, a kormányzati mobilszolgáltatásokra vonatkozó tendereket 2016 elején írják ki újra, vagy a belpolitika felkavarása, amíg Brüsszelbe utazik, vagy Habony Árpád újabb „zseniális” kommunikációs tanácsa. Nem tudjuk, és ez nem is fontos.

Ami fontos, hogy Orbán következetesen folytatja azt a politikáját, amivel megnyerheti a következő választást. Néhány napja a Fidesz kongresszusán be is jelentette, a részéről elkezdte a választási kampányt. A Telekom-ügy ennek egyik első állomása.

Szerintem Orbán egyáltalán nem az ördög, legfeljebb csak nagyon fél, úgy, mint az ördög. Azt hiszi, ha nem mutat folyamatosan erőt, akkor gyengíti magát. Ezért különféle álcákat kell öltenie, hogy ne ismerjék fel igazi arcát. Most éppen a jogvédőét, aki az Alaptörvénynek nevezett valamit védi, miközben befenyíti a DT-t. Ugyanígy ölthette volna a proligyerek, a kolbásztöltő paraszt, vagy az árvízi hős alakját (tényleg, mindjárt jön az árvíz, itt az ideje felhúzni a csizmát, Viktor!).

Meg a szipogó Habony

Egyébként, ha úgy tetszik, éppen a Kossuth-díjas Kovács Ákos nevű zenész volt az, aki megsértette az alkotmány szellemét, hiszen kétségbe vonta az esélyegyenlőséget, ami  deklaráltan benne van az alaptörvényben (még ebben is). Akkor most ki az alkotmányellenes? Hát, ezt majd Orbán eldönti, ugyebár! Legalább addig se azzal foglalkozik a közvélemény, hogy Andy Vajna verseny nélkül szerez tévét és rádiót a magyar állam segítségével, illetve fideszes politikusok egymás után, egyöntetűen megsértik a nők egy részét.

Összefoglalva, egészen biztosra veszem, hogy sem a Telekom, sem a magyar állam nem fog beleállni ebbe a kínos ügybe. Hiszen első a biznisz, minden más utána jön. Nemzetközi szinten a kormány simán megmagyarázza, hogy hát bocsánat, nálunk már elkezdődött a választási kampány, ne vegyétek ezt komolyan.

A magyar közvélemény viszont néhány napig csámcsogni fog az ügyön, aztán jön Orbán (vagy a szipogó Habony) következő „nagy dobása”. Már alig várjuk. Miközben persze európai léptékkel mérve megint egy picit távolabb kerülünk a nyitott és szabad társadalomtól. Sok nő szerint, ebben a távolodásban benne vannak a fideszes politikus sorozatos, nők elleni kiszólásai is, amelyeket sértőnek, megalázónak tartanak. Talán nem árt tudni, hogy mindez végtére is azért történik, hogy Orbán és fanatizált közönsége megnyerhessék a következő választást. Csodás két karácsonynak nézünk elébe!

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. március 29.
A főváros egyik legdrágább környéke a Duna partján épített Xlll. kerületi Marina Part. Ennek oka az, hogy kizárólag új építésű lakásokat találunk a környéken.
MTVA/Bizományosi: Balaton József 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.