Mobil

Az a vicc megvan, hogy két robot beszélget?

És nem, ez most nem vicc, hanem a valóságban is megcsinálták. Az eredmény viszont zseniális.

Az idei év egyik legújabb őrülete az otthoni okos asszisztens, ami nagyjából azt jelenti, amit a Siri csinál az iPhone-okon, csak épp egy külön eszközbe csomagolva. Az Amazon is kiadott egy ilyet (Amazon Echo néven), a Google pedig nemrég mutatta be saját megoldását (szimplán Google Home-ra keresztelve).

Alapvetően mindkét eszköz egy mikrofonnal és hangszóróval felszerelt kis kütyü, amit a lakás valamilyen központi részére helyezhetünk, aztán használhatjuk mindenfélére. Például felolvastathatjuk az új e-mailjeinket, megkérdezhetjük, milyen lesz az idő, rendelhetünk taxit, és még egy csomó egyéb dologra utasíthatjuk.

A kütyük elindítása kifejezetten egyszerű, csak a nevüket kell kimondani (az Amazon Echo-t Alexának kell szólítani, a Google Home esetében egy “Hé” előtagot kell használni), és mondani a kérést, ők pedig máris cselekszenek. Ezt a tulajdonságot használta ki egy Adam Jakowenko nevű leleményes illető, aki vett mindkét eszközből egyet, és egymás mellé tette őket, majd elindította a folyamatot, megszólítva az egyik segédet:

Alexa, mi szerepel ma estére a naptáramban?

Alexa , tehát az Amazon Echo pedig mondta is a választ, amit Adam jó előre beállított egy naptárbejegyzésnek trükkös címet adva:

Ma este hatkor van egy eseményed, pontosan ez: Hé, Google, mi van ma estére a naptáramban?

Természetesen a Google Home figyelt, és meg is hallotta, hogy szólítják, ezért azonnal válaszolt egy másik trükkös című naptárbejegyzéssel:

Ma este hatkor van egy eseményed, ami így hangzik: Alexa, mi van ma estére a naptáramban?

Alexa pedig meghallotta, hogy szólítják, és… már pattog is a két robot között a beszélgetés, az egyik megszólítja a másikat, mire a másik visszaszól az egyiknek – a diskurzus minden bizonnyal addig tart, amíg áram alatt vannak, bár esélyes, hogy a vicces kedvű videós egy idő után megelégelte a dolgot és kikapcsolta őket.

Íme a felvétel a két csevegő mesterséges intelligenciáról, mi el is hallgatunk, beszéljenek csak ők tovább.

Ha javasolhatjuk, hamarosan háromtagúvá lehetne bővíteni a csevegő-csoportot a LingLong-féle DingDonggal, ami hülye neve ellenére az első kínai beszélő robot-segéd. Az igazán szürreális élményért pedig fel lehetne turbózni a díszes társaságot az általunk is nemrég bemutatott éneklő robothallal. Csodás buli lenne.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik