Mobil

Lebukott a hatalmas kijelzős olcsó okostelefon

A japán gyártó boszorkánykonyhájában a jelek szerint ismét javában tevékenykednek.

Az elmúlt időkben hozzászokhattunk már ahhoz, hogy az okostelefonok szépen lassan egyre gigantikusabb méretűek lesznek. Ezenkívül pedig az a tendencia, hogy általában a drágább készülékekbe kerülnek a legnagyobb kijelzők, bár e tekintetben mostanság változásoknak lehetünk tanúi, hiszen egymás után érkeznek az olcsón nagy kijelzős felhasználói élményt biztosító mobilok.

Ilyen lesz például a Sony D2203 típusjelzésű, egyelőre meglehetősen titokzatos újdonság is, melynek létezésére egy GFXBench kiszivárgás hívta fel a figyelmet. A készülék érintőkijelzője nem kevesebb mint 6,1 colos képátlóval büszkélkedhet, ezzel szemben a felbontása mindössze 854×480 képpont, mely párosítás igen alacsony, 161 ppi-s pixelsűrűséget eredményez. Az olcsóságnak ezúttal tehát ez az ára.

A Sony D2203-ban ezenkívül egy Qualcomm Snapdragon 400-as chipset található, mely négy darab 1,2 GHz-es frekvenciájú Cortex-A7 processzormagnak ad otthont, illetve amely 1 GB RAM és 4 GB integrált flashmemória társaságát élvezi. A microSD memóriakártyával bővíthető újdonság Android 4.4.2-es (KitKat) operációs rendszert futtat, és a mai elvárásoknak megfelelően Wi-Fi, Bluetooth, NFC és GPS is került bele. Érdeklődve várjuk, hogy a Sony mikor és pontosan milyen áron jelenti majd be ezt az 5 és 0,3 megapixeles kamerákkal ellátott low-end phabletet – az alábbi fotón a 6,4 colos kijelzős, felsőkategóriás Sony Xperia Z Ultra látható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik