Média

Jáksó Lászlóval újul meg a Sláger Reggel

Jáksó László. Fotó: Sláger FM
Jáksó László. Fotó: Sláger FM

A 103.9 Sláger FM megújítja reggeli műsorát, így ott rendszeresen hallható lesz Jáksó László, a Heti Hetes egykori műsorvezetője, a rádió jelenlegi kreatív vezetője. Vágó Piros és Abaházi Csaba rajongóinak sem kell aggódnia, a műsor eddigi házigazdái is maradnak. Ahogy Világi Péter szóvivő kérdésünkre adott válasza alapján továbbra is marad Dudás Ádám, a TV2 volt híradósa is.

A rádiótól kapott tájékoztatás alapján szeptember elsejétől újul meg a reggeli műsoruk, Jáksó pedig hétfőnként lesz hallható.

Nagyon sokat győzködtek azért hogy én reggel bármit is csináljak, hiszen én alapvetően délután kezdek élni. De meggyőztek, így elmondom majd, amit gondolok a reggelről, az életről, a hétfőről. Egy dolog miatt viszont már most szeretnék szólni, én délután és este sem vagyok különösen kedves fiú, de reggel ez hatványozottan igaz, így már most előre bocsánatot kérek mindenért, amit a Sláger Reggelben mondani fogok

– mondta el Jáksó László.

A megújulást követően keddenként két korábbi olimpikon, Növényi Norbert és Bárdosi Sándor is ott lesz a stúdióban.

Régóta kacérkodtam a gondolattal, hogy korlátok nélkül csinálhatnánk egy műsort, ez most megpróbáljuk, ha mi jól érezzük magunkat, akkor a hallgatók is jól fogják. Azt mondtam a többieknek, hogy lepjenek meg, és akkor tudok improvizálni, ha még egyszer el kell mondani valamit, akkor az már nem az igazi, hiszen nem színész vagyok, hanem bohóc

– mondta Bárdosi.

A birkózóknak van egy különleges humoruk, ami nélkül nem lehetne elviselni azt a hatalmas munkát, amit el kell végezniük az eredményekért, ezt akarjuk megmutatni keddenként

– tette hozzá Növényi.

Bárdosi Sándor, Vágó Piros, Növényi Norbert és Abaházi Csaba. Fotó: Sláger FM
Bárdosi Sándor, Vágó Piros, Növényi Norbert és Abaházi Csaba. Fotó: Sláger FM

A rádiótól kapott tájékoztatás alapján szerdánként közéleti személyek, művészek, tévések, sportolók ülnek be Abaháziék mellé, csütörtökönként pedig ismert szakértőké a terep. Péntekenként nők fogják uralni a Sláger Reggelt, szeptember elsején Pordán Petra és Tücsi erősítik Vágó Pirosékat.

Pordán Petra és Tücsi
Pordán Petra és Tücsi

A román Radu Morar érdekeltségében lévő Tematic Media Grouphoz tartozó Sláger FM a legutóbbi hallgatottsági adatok alapján Budapesten a leghallgatottabb rádió.

Kiemelt kép: Jáksó László. Fotó: Sláger FM

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik