Média
Vaszily Miklós

Vaszily Miklóst alelnöknek választotta a MEME

Szalay Dániel
Szalay Dániel

2017. 07. 14. 14:12

Bartosz Witak és Vaszily Miklós személyében két új alelnököt választott a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete (MEME) – közölte a hazai tévécsatornákat tömörítő szervezet. A MEME közleményében emlékeztetett rá, hogy az alelnökválasztásra azért kellett sort keríteni, mert Vidus Gabriellának, az RTL Magyarország vezérigazgatójának és dr. Tóth Csabának (az AMC televíziós médiavállalat jogi és szabályozási igazgatójának) a két évre szóló MEME alelnöki megbízatása lejárt.

Vaszily Miklós 2001-től vezérigazgatója és társtulajdonosa volt a Portfolio.hu gazdasági portált működtető Net Média Zrt.-nek, majd 2005-től az Index.hu Zrt. vezérigazgatójaként és az akkori tulajdonos, a CEMP médiacsoport operatív vezetőjeként folytatta munkáját. 2010 és 2014 között a Magyar Telekom Csoporthoz tartozó Origo Zrt. vezérigazgatójaként dolgozott, az ő nevéhez fűződik az Origo főszerkesztőjének, Sáling Gergőnek a nagy port kavaró menesztése is. Vaszily 2015-ben került az MTVA-hoz, először annak operatív vezérigazgató-helyettese volt, majd megbízott vezérigazgatója, 2016-tól lett kinevezett vezérigazgatója a közmédiának. Diplomáit 1996-ban a Budapesti Közgazdasági Egyetem gazdálkodási karának pénzügy szakirányán, egy évvel később pedig az ELTE jogi karán szerezte. Karrierje kezdetén eleinte részvényelemző volt.

A szintén MEME-alelnöknek választott Bartosz Witak a Viacom-tévécsatornák – vagyis a Viacom International Media Networks (VIMN) – kelet-európai és izraeli alelnök ügyvezető igazgatója, több mint tíz éve dolgozik a cégcsoportnál. Lengyelországban az MTV Networks Polska-nál kezdett, majd e tévétársaság és a Viva Polska (a Viva GmbH lengyel leányvállalata) összeolvadásában játszott kulcsszerepet. Vezetőként dolgozott az MTV Ukrajna átszervezésében is. 2011 óta vezeti a Viacom regionális tevékenységét. Izrael mellett tizennégy régiós ország tartozik az irányítása alá: Magyarország, Lengyelország, Csehország, Románia, Szlovénia, Horvátország, Szerbia, Montenegro, Bosznia-Hercegovina, Macedónia, Szlovákia, Bulgária, Koszovó és Albánia. Bartosz Witak eredetileg a befektetési banki szakmában pénzügyi tanácsadóként dolgozott a lengyelországi Pekao Access cégnél. A Bartosz Witak által felügyelt Viacom működteti hazánkban a Comedy Central, a Nickelodeon, a Nick Jr., az MTV, a VIVA, a VH1, a Paramount Channel és az RTL Spike csatornákat.

Óhidi Zsuzsanna
Átszervezés a Playboy és az Éva kiadójánál
A Marquard csoport új operatív vezetőt kap, a Marquard Media Magyarországot irányító Óhidi Zsuzsanna pedig a cégcsoport lengyel leányvállalatát is irányítja majd.
Kovács Krisztián, a CM Sales új kereskedelmi igazgatója
Kovács Krisztián lesz Steff József utódja
A Central Médiacsoport reklámfelületeit is értékesítő CM Sales kereskedelmi igazgatója lesz az IMD Hungary country managere, a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete elnöke.
Harsányi Gábor
Új vezető a Comedy Centralt és az MTV-t működtető cég élén
Harsányi Gábor lett a Viacom magyarországi country managere.

Kiemelt kép: Vaszily Miklós, az MTVA vezérigazgatója, a MEME egyik új alelnöke

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Sickness and flu concept
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.