Média

Feladja a csatát a Népszabadság volt főszerkesztője

Népszabadság fotó: Neményi Márton/24.hu
Népszabadság fotó: Neményi Márton/24.hu
Murányi András, a Mediaworks által becsukott Népszabadság főszerkesztője a Facebookon jelentette be, hogy 22 év újságírást követően elhagyja a szakmát.  Közölte azt is, hogy nem látja esélyét a folytatásnak.

Murányi András
Murányi András. Fotó: Facebook

Bár korábban úgy volt, hogy a Mediaworks által október 8-án becsukott Népszabadság szerkesztősége új befektető iránt néz, és nem hagyják magukat elnémítani, most mégis úgy tűnik, a némaságpártiak diadalmaskodtak.

Murányi András főszerkesztő ugyanis a Facebookon bejelentette, hogy november 30-án, a Népszabadság-kollektíva távozása után – közös megegyezéssel – ő is eljött a Mediaworkstől.

Azt írja, kemény, megrázó, szürreális másfél hónapon van túl, melynek kiindulópontja máig indokolhatatlan: október 8-án kiiktatták a legolvasottabb, új minőséget hozó, szakmai és vizuális megújulása folytán példányszámát (példátlanul) megtartó közéleti napilapot, továbbá szintén felívelő pályára álló digitális kiadását.

Nincs esély a folytatásra

A főszerkesztő sajnálattal állapította meg, hogy a speciálisnak minősíthető hazai viszonyok és viszonyrendszerek közepette jelenleg nincs esély arra, hogy a Népszabadság csapata együtt maradjon – az a konstrukció, amelyen potenciális külföldi és magyar befektetővel dolgoztak, e pillanatban nem valósulhat meg –, így a tárgyalássorozat végén elsősorban arra van lehetőség: a lap korábbi munkavállalóinak egy (nagyobb) csoportja másutt folytassa munkáját.

Főszerkesztőként felelősséget érzek a Népszabadság bezárásáért, emiatt – 22 év, abból 15 népszabadságos esztendő után – elhagyom a pályát. Köszönöm, köszönjük 30 ezer előfizetőnk és több ezer utcai vásárlónk kitartását, szimpátiáját, szolidaritását, s köszönöm, köszönjük a támogatását azoknak – Magyarországon és a határon túl –, akik október 8. után mellettünk voltak.

Néhány napja Pethő Péter, a Népszabadság volt főszerkesztő-helyettese is megegyezett a távozásról a Mediaworks céggel.

A Mediaworks céggel összefüggő hír az is, hogy a mai nappal nyolc megyei lap főszerkesztőjét elküldte a jobboldalhoz kötődő Liszkay Gábor, a felcsúti Mészáros Lőrinchez kötődő Opimus Press által felvásárolt médiavállalat új elnök-vezérigazgatója.

(Kiemelt kép: elsiratták a bezáratott Népszabadságot a Corvin negyedben. Fotó: Neményi Márton/24.hu)

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik