Média

Augusztusban indul az Izaura TV

Izaura TV
Izaura TV

Szeptemberben indul a PRIME is

A 24.hu információi szerint egyébként az ugyancsak a TV2 Média Csoporthoz tartozó PRIME nevű tévécsatorna szeptember 5-én indul, és többek között a UPC Magyarország kábeltévés rendszerében lesz elérhető.

Kevesebb mint egy hónap múlva, augusztus 14-én 20 órától, a TV2 Csoport nagyszabású portfóliófejlesztésének következő lépéseként az Izaura TV is útjára indul – jelentette be az Andy Vajna által tavaly ősszel felvásárolt médiavállalat.

Közlésük szerint az állami műsorszóró, az Antenna Hungária által működtetett MinDig TV földfelszíni digitális, ingyenes platformján lesz elérhető a telenovellákra, romantikus sorozatokra szakosodott csatorna. Az Izaura TV számos műsor mellett a Szulejmán sztárját is elhozza, aki újdonsült szerepben lesz látható a képernyőn.

 

Vad angyal és társai

A régi klasszikusok mellett – mint az 1990-es évek egyik sikerszériája, a Vad angyal (Muñeca Brava) – országos premiereket is ígér a csatorna. Az augusztusi csatornadebütáláskor 20 órától első epizódjával jelentkezik Az éjszaka királynője (Queen of the Night – Gecenin Kraliçesi), amelyet két további premiersorozat is követ: 21 órától a Victoria, a rabszolgák megmentője (La Esclava Blanca), 22 órától pedig A fekete özvegy (La Viuda Joven) kerül a hazai közönség elé. Az éjszaka királynője című török sorozatban, a Szulejmán népszerű sztárjával, a Hürremet alakító Meryem Uzerlivel, egy szerelmi háromszög drámájába csöppenhetnek a nézők. A produkció további részeit azután szombatonként és vasárnaponként 20 órától láthatják majd azok, akik az Izaura TV-t választják a távkapcsolójukkal.

A TV2 Csoport határozott célkitűzése egy minden nézői igényt és célcsoportot kiszolgáló csatornaportfólió felépítése a következő hónapokban, amelynek része az Izaura TV elindítása is. Az elmúlt években a TV2 délutáni telenovella sávja rendkívüli népszerűségnek örvendett, nálunk futottak az ország legnézettebb romantikus sorozatai. Ezért döntöttünk úgy, hogy ezt kiterjesztve, egy 24 órás csatornát hozunk létre, amelynek egyedülálló, nemzetközi sikerprodukciókat bemutató műsorkínálatára a telenovellák rajongói már régóta vártak. Célunk, hogy a csatorna rövid időn belül a műfaj kedvelőinek első számú választásává váljon

– mondta Fischer Gábor, a TV2 Csoport kábelcsatorna programigazgatója.

Lila lesz az arculata

A csatorna arculatát, szín- és formavilágát az Umbrella csapata valósította meg. Az arculati elemek kiválasztásánál az elsődleges célcsoportra, azaz a női oldalra fókuszáltak, így az Izaura TV fő színében a lila és annak különböző árnyalatai dominálnak. Az animáció tervezésénél az volt a cél, hogy az érzelmeket kép formájában is megjelenítsék, a csatorna tematikáját figyelembe véve. Így esett a választás a vízben szétfolyó tintára, amely lendületes, változatos, sejtelmes, titokzatos és lágy; illetve vizuálisan is egyedi és végtelen variációs lehetőséggel rendelkezik.

3 új Vajna-csatornának biztosít helyet az Antenna Hungária

Bejelentették azt is, hogy a TV2 Csoport és az Antenna Hungária Zrt. között létrejött hosszútávú együttműködés eredményeként még ebben az évben 3 új csatornával jelenik meg a MinDig TV földfelszíni digitális, ingyenes platformján a cégcsoport. A sort az Izaura TV kezdi. A MinDig TV Extra fizetős kínálatába pedig a TV2 Csoport portfóliójába tartozó további új csatornák is bekerülnek. Elsőként a nagy sikerrel indult filmcsatornát, a Mozi+-t láthatják majd a nézők, amely a MinDig TV Extra Alapcsomagjában lesz elérhető augusztus elsejétől.

Mindez annak ellenére történik, hogy Kápolnai András, az Antenna Hungária vezérigazgatója,  az új csatornák tervezett indulásáról szóló bejelentéskor még arról beszélt a Media Hungary konferencián: nincs hely az új csatornák számára, ráadásul a közmédia tervezett új csatornája számára is helyet kell csinálniuk. Mostanra azonban mégis lett szabad kapacitás a kormánybiztos tévécsatornáinak és az induló közmédiás M5 HD adásnak is. Többek között a Vintage TV nevű zenei csatornát veszik ki a kínálatból a helycsinálás érdekében, de az Euronews nemzetközi hírcsatornát is rosszul érinti a MinDig TV kínálatának átalakítása.

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik