Média

TV2: Dirk Gerkenst végre kinevezték – már bejegyzés alatt

Az RTL egykori vezére, Dirk Gerkens végre megjelent a cégnyilvántartásban a TV2 csoport vezetőjeként, igaz, egyelőre bejegyzés alatt státusszal, március végi hatállyal. Utánanéztünk, hogy akkor január és március között hogyan dolgozhatott. Gerkens egyébként vezérigazgató lett, amin lehet, hogy ön elsőként meglepődik, mert egy kft.-ről van szó, de ez nem tévedés - ez is kiderül a cikkből.

Bár már a TV2 Média Csoport megvásárlásának tavaly októberi bejelentésekor azt jelezte az új tulajdonos, hogy Dirk Gerkens lesz a vállalat vezetője, sokak meglepetésére Andy Vajna kormánybiztos érdekeltsége, az MBC korábban nem Dirk Gerkenst, az RTL Magyarország volt vezérigazgatóját jegyeztette be a TV2 Média Csoport Kft. ügyvezetőjeként, hanem magát a kormánybiztost, Andy Vajnát (aki egy ideje Vajna Andrásra magyarosította a nevét), valamint Kovács Andrea Mária nevű jobbkezét, aki egyébként a kormánybiztos üzleti érdekeltségeit összefogó AV Investments holding ügyvezetője is. (Ez alá a cég alá tartozik a TV2-n kívül a RadioPlus Kft. is, amely DJ FM néven, a Roxy Rádió frekvenciájának helyén kezd rádiós műsorszórásba, de a holdinghoz tartoznak ingatlanpiaci befektetések is.)

Sokáig nem lehetett tudni, hogy miért nem nevezik ki Gerkenst hivatalosan is a TV2 élére cégvezetőnek, ha egyszer már huzamosabb ideje részt vesz a döntéshozatalban, részt vett üzleti találkozókon, bemutatták a cég munkatársainak, és a TV2 nevében tárgyal, sőt az elmúlt napokban is arról lehetett olvasni a sajtóban, hogy ő torpedózta meg, hogy Széles Gábor EchoTV-jének egykori munkatársa legyen a Tények új főszerkesztője.

Januártól már munkáltatói jogokat gyakorolt, de csak nemrég nevezték ki cégvezetőnek

A 444 még idén januárban azt írta, hogy a menedzsment környékéről azt a választ kapták, hogy “lassabban zajlik Gerkens Magyar Broadcastinggal kötött szerződésének átvitele a TV2-höz”, és hogy akár jövő héten (tehát még januárban) átvezethetik a nevét a cégjegyzékbe. Tehát ez alapján már hónapokkal ezelőtt be kellett volna jelenteni Gerkenst a cégbíróságon.

Azonban erre egészen mostanáig kellett várni, ugyanis mint azt a 24.hu az imént észrevette, végre benyújtották az iratokat a cégbírósághoz, és március 24-i hatállyal kezdeményezték Dirk Gerkens kinevezését a cégnyilvántartásban, ahol a titulusa hivatalosan “cégvezetőként” szerepel. Bár a cégnyilvántartásban a változás státusza egyelőre csak “bejegyzés alatt”, Gerkens – aki egyébként a dubaji Intercontinenalban lévő tartózkodási címét adta meg – az iratok aláírása óta már most is aláírhat a cég nevében. Ehhez egyébként ellenjegyzésre sincs szüksége, ugyanis a cégképviseletre önállóan lett jogosult.

Hogy mi volt a késedelem oka, azzal kapcsolatban több feltételezés is keringett a piacon. Volt, aki szerint esetleg korábban olyan versenytilalmi szerződést kötöttek vele, hogy egy ideig nem szegődhetett el a konkurenciához, ezért nem kapott formálisan szerepet. De állítólag az RTL-es távozásakor olyan megállapodás született, hogy a versenytilalmi korlátozástól eltekintenek. Ezenkívül persze más teóriák is voltak, volt, aki azt mondta, Gerkens kivárja, hogy mi lesz a csatorna körüli tulajdonosi hercehurcával.

A TV2 sajtóosztálya szerint

Kerestük a TV2 Média Csoport Kft. sajtóosztályát is, hogy megtudjuk, mi a késlekedés oka, illetve ha Gerkens korábban már a cégnél dolgozott, akkor ennek a cégbíróságon miért nem volt nyoma, volt-e valamilyen akadálya annak, hogy hivatalosan is kinevezzék. Válaszukban azt írják, hogy

Dirk Gerkens 2016. január 4-e óta irányítja a TV2 Média Csoportot és gyakorolja a munkáltatói jogokat a társaság valamennyi munkavállalója felett. Cégvezetői kinevezésére 2016. március 24-én került sor az alapító határozata folytán, amely határozat egyidejűleg fel is jogosította a vezérigazgatói cím használatára.

A 24.hu egyébként a cégnyilvántartásban a január 4. óta tartó irányításnak nem találta nyomát, Gerkens az ott lévő adatok alapján hivatalosan csak március 24. óta vezérigazgató, feltehetőleg valamilyen meghatalmazással irányíthatta a céget január és március vége között.

Ha ön a társasági jogban járatos, most bizonyára meglepődik, hogyan nevezhetnek vezérigazgatónak valakit, aki nem egy részvénytársaságot, hanem egy kft.-t vezet. Azonban jogászoktól származó információ alapján nincsen akadálya annak, hogy akár egy korlátolt felelősségű társaság vagy akár egy nyilvánosan működő részvénytársaság vezérigazgatói címmel ruházza fel vezetőjét, annak a vezérigazgatói cím használatát engedélyezze. Vagyis a TV2 nem alakult át részvénytársasággá, Gerkens mégis használhatja a vezérigazgatói titulust. Andy Vajna és a cikkünk elején már említett Kovács Andrea Mária egyébként ügyvezetők maradtak a cégnél.

A ProSieben.Sat1 odaadta a volt menedzsmentnek, ők továbbadták a kormánybiztosnak, de…

Azt, hogy eladják a TV2-t Andy Vajna kormánybiztosnak, illetve cégének, az amerikai NBC nevű médiakonszernnel nem összetévesztendő MBC-nek (Magyar Broadcasting Co Kft.), még 2015 októberében jelentették be, ám az ügy azóta sem tudott teljesen megnyugtatóan lezárulni. Az első bejelentés még arról szólt, hogy Andy Vajna kormánybiztos cége, az MBC megállapodott Yvonne Dederickkel és Simon Zsolttal (a két akkori tulajdonos és a cégcsoport vezetőivel), ám nem sokkal később Fonyó Károly, Simicska Lajos üzlettársa, a Megapolis Media Zrt. vezetője közölte, hogy opciós jogukkal élve ők már megszerezték a cégcsoportot, Yvonne Dederick és Simon Zsolt pedig jogszerűen már nem adhatta el a TV2-t Andy Vajnának. A felek között ezért azóta is jogvita van folyamatban.

Andy Vajna egyébként már ekkor, tehát tavaly októberben az RTL Magyarország volt vezérigazgatóját, Dirk Gerkenst nevezte meg a TV2 leendő vezetőjének.

Simon Zsolt és Yvonne Dederick korábban a ProSieben.Sat1-től egy 2013 végén megkötött management-buy-out (MBO) szerződéssel jutott hozzá a TV2-höz. Ekkoriban kaptak segítséget az akkor még Orbán Viktor kormányfővel jó kapcsolatokat ápoló Simicska Lajostól, illetve annak üzlettársától, Fonyó Károlytól, és ekkor kötötték az opciós jogról szóló szerződést is, ami később a tulajdonjogi vitának okozója lett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik