Média

Szelfivel indított a konzervatívabbá formált Playboy

Playboy
Playboy
Ahogy ígérték, alapjaiban újult meg a Playboy, amely ezentúl nem mutat többé meztelen női kebleket. De más is változott.

Rossz hírt kaptak tavaly októberben azok a férfiak, akik eddig azért szerezték be maguknak a férfimagazint, hogy nyomtatásban láthassanak gyönyörű női kebleket, akkor érkezett ugyanis a bejelentés az 1953 óta megjelenő Playboy vezetőségétől, hogy nem lesz többé fedetlen női mell az újságban. Az ötletre, amely a Playboy vezető szerkesztőjének fejéből pattant ki, Hugh Hefner is áldását adta. A döntést megváltozott médiafogyasztási szokásokkal magyarázták, hiszen az interneten lényegében korlátlan mennyiségben találhatóak “alulöltözött” hölgyek. Ennek a trendnek lett az áldozata a nyomtatott FHM és a Penthouse is, de a Playboy szekere sem ment már olyan jól, mint 1975-ben, amikor még havonta 5,6 millió példány kelt el belőle csak az Egyesült Államokban. Mostanra ugyanis a lap példányszáma 700 ezerre esett vissza.

Aztán a tavalyi bejelentés után – amely egyébként szó szerint mellbe vágta a Playmate lányokat is, akik tanácstalanul kérdezgették a 24.hu-tól, hogy hol vetkőzzenek ezentúl? – eljött az utolsó olyan Playboy lapszám is, amelyben – ha csak a lap gazdája később nem csinál visszavonulót, mert esetleg még tovább esik a példányszám – utoljára volt teljes kitárulkozás. A címlapra búcsúzóul nem akárki került fel: Pamela Anderson. Mostanra pedig itt van az immáron megújult, konzervatívabb Playboy. A magazinban természetesen továbbra is vannak nők, csak éppen nem meztelenül. A borítóra egy, a közösségi médiában, egészen pontosan az Instagram fotómegosztón ismertté vált nő, Sarah McDaniel modell került fel, méghozzá szelfis pózban (vagyis olyan, mintha önmagát fotózta volna), ezzel azt sugallva a férfiaknak, mintha a barátnőjüket látnák viszont. De vannak más változások is, amelyekről a képek alatt tudhat meg többet.

Ilyen volt az utolsó meztelenkedős Playboy:

Az utolsó meztelen Playboy címlapja Pamela Andersonnal
Az utolsó meztelen Playboy címlapja Pamela Andersonnal

Ilyen lett az új:

Instagram-sztár került a megújult Playboy címlapjára
Instagram-sztár került a megújult Playboy címlapjára

Ilyen volt 1953-ban a Playboy Marilyn Monroe-val:

Ilyen volt 1953-ban a Playboy Marilyn Monroe-val
Ilyen volt 1953-ban a Playboy Marilyn Monroe-val

25 év után először jelenik meg autóhirdetés a lapban

A megújult magazin további érdekessége, hogy a lap 63 éves történetében szokatlan módon ezentúl autóhirdetések is láthatók benne.

Ez egy fontos mérföldkő a számunkra

– mondta Scott Flanders vezérigazgató, hozzátéve, hogy már 25 éve nem volt a nyomtatott lapban autóhirdetés.

Az újság 134 oldalas lett, amelyben 35 oldalnyi hirdetés található. A lap borítója pedig nem csak a szelfis modell miatt egyedi, hanem ezért is, mert a Dodge speciális, hirdetéssel kombinált előlapot készített rá.

A fiatalok igényei szerint újították meg a lapot

Egyébként most, hogy az újság tartalma miatt nem minősül pornólapnak, immáron jóval szabadabban terjeszthető, így több mint 1200 újságárusnál kezdték meg az árusítását.

Azt, hogy a magazint tényleg alapjaiban szabták újra, jól mutatja, hogy például eltűntek a keretek, némiképp alakítottak a logón (eltűnt például a híres “Entertainment for men” felirat), megváltozott az újság vágott mérete is, és jóval szellősebbre alakították a borítót, gyakorlatilag minimális szöveg maradt csak meg. Flanders ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy Instagram külsejűre szerették volna alakítani a lapot, mintha a fotókat csak egy barát készítette volna és küldte volna a Snapchaten.  Ezért sem emeltek ki például a címlapra különböző történeteket, pedig a friss Playboy például 8 oldalas interjút közöl Rachel Maddow-val, az MSNBC sztárműsorvezetőjével is.

A Playboy alapítója, Hugh Hefner egyébként megtartja főszerkesztői pozícióját a megújulás után is, annak ellenére, hogy a mindennapos munkában ő már kevésbé vesz részt. Flanders hozzátette, hogy az újságot most olyan szemmel készítik, mintha Hefner nem 90, hanem 30 éves lenne.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik