Kultúra

A zombifilmtől a boszorkányos borzongásig: ezek Stephen King kedvenc horrorjai

A horror nagymestere megnevezte azt a 23 alkotást, amelyek nézőként neki a legjobban bejönnek.

Szeptemberben ünnepelte kereken 70. születésnapját Stephen King, a horrorregények királya, akinek számos művéből készült már film és/vagy tévésorozat. Ráadásul idén egyenesen reneszánszát éli az írófejedelem műveinek adaptálása, hiszen A köd, A Setét Torony, a Mr. Mercedes, a Bilincsben és az 1922 mellett elkészült az AZ új feldolgozása is, amely hamar az év egyik legnagyobb kasszasikerré vált.

Miközben immár több, mint félévszázada rendületlenül alkot, arról keveset tudni, hogy mint olvasó/néző ő maga milyen horrorokat szeret. Ez a kérdés foglalkoztatta a Fandor és a Brit Filmintézet munkatársait (via Open Culture) is, akiknek kérésére az alant felsorolt produkciókat nevezte meg King a kedvenceiként.

Stephen King kedvenc horrorfilmjei:

  • Ördöngösök (Les Diaboliques – rendezte: Henri-Georges Clouzot, 1955)
  • A démon éjszakája (Night of the Demon – rendezte: Jacques Tourneur, 1957)
  • Elátkozottak faluja (Village of the Damned – rendezte: Wolf Rilla, 1960)
  • Párbaj (Duel – rendezte: Steven Spielberg, 1971)
  • A félelem ára (Sorcerer – rendezte: William Friedkin, 1977)
  • Az elcserélt gyermek (The Changeling – rendezte: Peter Medak, 1980)
  • Az országút fantomja (The Hitcher – rendezte: Robert Harmon, 1986)
  • A mostohaapa (Stepfather – rendezte: Joseph Ruben, 1987)
  • Halálhajó (Event Horizon – rendezte: Paul W.S. Anderson, 1997)
  • Háborgó mélység (Deep Blue Sea – rendezte: Renny Harlin, 1999)
  • Hetedik érzék (Stir of Echoes – rendezte: David Koepp, 1999)
  • Ideglelés (The Blair Witch Project – rendezte: Daniel Myrick és Eduardo Sánchez, 1999)
  • Végső állomás (Final Destination – rendezte: James Wong, 2000)
  • Holtak hajnala (Dawn of the Dead – rendezte: Zack Snyder, 2004)
  • A barlang (The Descent – rendezte: Neil Marshall, 2005)
  • A köd (The Mist – rendezte: Frank Darabont, 2007)
  • Országúti ámokfutó (The Hitcher – rendezte: Dave Meyers, 2007)
  • A romok (The Ruins – rendezte: Carter Smith, 2008)
  • Hívatlanok (The Strangers – rendezte: Bryan Bertino, 2008)
  • Az utolsó ház balra (The Last House on the Left – rendezte: Dennis Iliadis, 2009)
  • A boszorkány (The Witch – rendezte: Robert Eggers, 2015)
  • Bíborhegy (Crimson Peak – rendezte: Guillermo del Toro, 2015)
  • A boncolás (The Autopsy of Jane Doe – rendezte: André Øvredal, 2016)

Érdekesség, hogy a saját művein alapuló filmek közül csupán egyetlen produkció: a Darabont-féle A köd szerepel King listáján. Ezzel szemben a The Hitchernek mind a két változatát beválogatta.

Jó, de miért akkora zseni Stephen King?
Nem mintha nagyon sokaknak kellene magyarázni, de azért összeszedtük azokat az ízeket, amelyek miatt annyira addiktívak King mester művei.
Kiemelt kép: Getty Images for Warner Bros./Scott Eisen

Ajánlott videó

Olvasói sztorik