Kultúra

Megölte a feleségét, de az asszony feltámadt, hogy bosszút álljon

Így summázható a Stephen King-féle 1922, amelynek a Netflixen közeleg a borzongató filmváltozata. Trailer.

Szemlátomást a Netflix is rápörgött idén a Stephen King műveinek filmre varázsolására, amely már eddig is reneszánszát élte, de a streaming-szolgáltató rövidesen további két izgalmas King-adaptációval bővíti a 2017-es felhozatalt. Az egyik a már korábban beharangozott Bilincsben, a másik pedig az előzetesével frissen leleplezett 1922 lesz, amely a horror mesterének azonos című novellája alapján készült.

A 2010-ben a Minden sötét, csillag sehol című kisregény-gyűjtemény négy történetének egyikeként megjelent 1922 egy Wilfred James (Thomas Jane) nevű farmerről szól, aki látszólag békésen éldegél a kukoricaültetvényes nebraskai rezidenciáján feleségével, Arlette-tel (Molly Parker) és egy szem fiukkal, Henryvel (Dylan Schmid). Csakhogy valójában nem túl rózsás Jameséknél a helyzet, ugyanis az asszony nagyon unja a vidéki életet és el akar költözni a városba, ahová az ifjú Henryt is magával vinné. Miután Wilfred a felesége lelépésével nem tudna többet dolgozni a földjén és el kellene adnia azt, úgy dönt, meggyilkolja a nőt, akinek aztán egyik éjjel elvágja a torkát. Arlette testét a matracával együtt az udvari kútba hajítja, ahol hamarosan patkányok jelennek meg. Már ez is elborzasztja a férfit, aki rövidesen elkezd kikészülni idegileg, mert az az érzése támad, hogy az asszony visszatért a halálból, hogy őt kísértse.

Érdekesség, hogy Thomas Jane-nek az 1922 már a harmadik King-filmje lesz a 2003-as Álomcsapda és a 2007-es A köd után. A háromszoros Golden Globe-jelölt színész főszerepésével forgatott és a King műve alapján Zak Hilditch írta és rendezte produkció szeptember 29-én fog elérhetővé válni a Netflixen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik