Kultúra

Vér és vizuális effektek nélkül is irtó para az új kísértetes horror trailere

Nagyon hangulatosnak ígérkezik a The Atoning, amelyben egy háromtagú család életét teszik tönkre félelmetes jelenések. Trailer.

Február óta kilenc filmfesztivált is megjárt már a The Atoning (A vezeklés) című alacsony költségvetésű független horror, melyet a korábbi rövidfilmes Michael Williams írt és rendezett. Miután a seregszemléken magasztalt alkotás szeptemberben jelenik meg DVD-én és Blu-rayen az egyesült Államokban, nemrégiben kijött hozzá az első előzetes, amely egy nagyon erős atmoszférájú horrort ígér.

A produkció középpontjában egy háromtagú család áll: Vera, Ray és a kamaszfiú Sam, akik közül kezdetben csak az utóbbit, majd aztán rövidesen mindhármukat félelmetes jelenések kezdik el zaklatni a házukban. Az ifjú Sam persze nem érti, miért jönnek elő éjszakánként ezek a sötét kísértetforma alakok, azonban a szülei igazából tudják, hogy egy szörnyű családi titok áll az események hátterében.

Noha a mozikat sajnos elkerüli, szeptember 5-től az amerikai boltokban megvásárolható, illetve digitálisan letölthető lesz a The Atoning, amely később akár még hazánkban is beszerezhetővé válhat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik