Budapest, 2017. április 9.
Rendőrök és tiltakozók a Parlament előtti Kossuth Lajos téren 2017. április 9-én. Az Oktatási szabadságot csoport Szabad ország, szabad CEU, szabad gondolat! címmel meghirdetett demonstrációja után többen a Parlament előtt maradtak. A demonstráción a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény április 4-i módosítása ellen tiltakoztak, amely szerintük ellehetetleníti a Közép-európai Egyetem (CEU) magyarországi működését. Ezért arra kérik Áder János köztársasági elnököt, hogy ne írja alá az elfogadott törvényt.
MTI Fotó: Balogh Zoltán
Kultúra

Tényleg így nézne ki egy forradalom Budapesten?

Jankovics Márton
Jankovics Márton

kult. 2017. 06. 26. 21:10

2017 nyár, tombol a kánikula. Egy tömegtüntetés kissé eldurvul a Hősök terén, a Westendet Gripenek bombázzák le, a forradalmárok pedig a Facebookon szerveződnek. A Rabok tovább ügyesen időzített gondolatkísérlet egy generáció dühéről. Kár, hogy regényként teljesen félresikerült.
Korábban a témában:

A könyv stílszerűen a tavaszi CEU-tüntetések farvizén érkezett a polcokra, de az alapötletet természetesen még nem ezek adták. Amikor Kemény Zsófi 2015 nyarán belekezdett az írásba, még messze volt az oktogonos goapartik világa, legfeljebb a netadós tiltakozás, vagy a Hoffman Rózsa-féle diáktüntetések járhattak a fejében.

Eleinte amúgy nem is forradalomról, csak egy húszéves egyetemista lányról akart írni, aki Pest utcáin téblábol, és keresi, hogy mivel lenne érdemes kitölteni az idejét. Aztán bevillant neki az ötlet:

Nagyjából a második oldalon jöttem rá, hogy ha végiggondolom, hogy ma Budapesten egy meleg nyári napon mi a legvalószínűbb történés, akkor egyértelmű, hogy ki kell törnie a forradalomnak. Benne van a levegőben, mint a szálló por. Elképesztő gazemberségeket nyomnak le a torkunkon, mi időnként tüntetünk egy jót, és azt hiszem bármikor elég lenne egy apró mozzanat, ami másképp alakul, mint ahogy szokott, és kitörhetne itt is az utcai harc

Arról, hogy mi van és mi nincs benne a levegőben, bőven tudnánk vitatkozni. Arról viszont kevésbé, hogy irodalmi szempontból izgalmas téma lehet egy kortárs budapesti forradalom kirobbanása. Persze csak akkor, ha nem akad meg az író torkán a nagy falat, mint például Kemény Zsófién, aki se lenyelni, se kiköpni nem tudja a saját ötletét. Rajta kívül egy igazán nagy áldozata van ennek a forradalomnak: maga az olvasó.

Netadó elleni tüntetés (Forrás: MTI)

Orban-legend

A könyvben ugyan nem szerepel a Fidesz és a NER, de az áthallások elég egyértelműek. Sőt, egy kikacsintás erejéig még Orbán neve is felbukkan a szövegben:

Átmásztam a híd alatti húgyszagon, közben megcsodáltam a friss graffitit (ORBAN-LEGEND)

– írja Kemény a második fejezetben, de ennél közelebb nem merészkedik konkrét politikusok megnevezéséhez.

Párhuzamokból viszont nincs hiány. A forradalmi szikrát például az adja a könyvben, hogy a nacionalista retorikában tobzódó kormány bevezeti a fészekadót, amelyet tíz éven át kell fizetnie minden kivándorló magyarnak, hogy lerója tartozását a nemzet felé. A politikusok épp Mátyás királyt temetik újra a Hősök terén, amikor elszabadulnak az indulatok:

innentől pedig pár lépésben el is jutunk a fegyveres felkelésig és a Nyugati tér bombázásáig.

A baj csak az, hogy az egész bántóan hiteltelen. Hiába próbálja rárántani a mai magyar közhangulatra a forradalom sokkoló lehetőségét, és hiába igyekszik egy nemzedék dühének krónikása lenni, ha közben minden szinten csődöt mond az elbeszélés. Sem szatíraként, sem realista regényként, sem sötét disztópiaként nem működik.

Izgalmas gondolatkísérlet helyett így csak egy fárasztó és kínosan valószerűtlen képzelgést kapunk. A Rabok tovább egyetlen egyetlen pillanatra sem képes átrántani minket abba a párhuzamos valóságba, ahol tankok dübörögnek a Váci úton és fegyver ropog az Astorián lévő Burger King előtt – pedig csaknem háromszáz hosszú oldalon keresztül próbálkozik ezzel.

Forradalom egy buborékban

Eleve mókás, hogy menő rapperek és kontyos hipszterek állnak a harcok élére. Kemény Zsófi sajnos képtelen kipillantani a saját közegéből, ami nem feltétlenül baj egy személyes hangvételű regény esetében (amelyben mondjuk egy húszéves egyetemista lány téblábol az utcákon irodalmi témára vadászva). Akkor viszont már igen, ha nagy történelmi víziót szeretnénk felvillantani, márpedig a Rabok tovább-nak érezhetően vannak ilyen ambíciói.

Hallunk ugyan ezt-azt a társadalom egyéb rétegeiről, mégis olyan érzés, mintha egy szűk buborékban zajlana a sztori, és a forradalom minden fontos szereplője egy slam poetry-est átlagos közönségéből kerülne ki.

A könyv szerencsére nem adja át magát kritikátlanul a forradalmi romantikának, de azért sokáig kacérkodik vele, hogy eredendően kúl hétvégi programnak állítsa be a forradalmat, ami helyenként kissé ijesztő ugyan, de azért alapvetően buli. Aztán eldurvulnak a dolgok, de akkor meg inkább szappanoperába csúszik át a sztori, ahol menetrendszerűen felszínre kerül minden szereplő Nagybetűs Traumája a múltból.

Az események súlya közben szépen elillan a pesti kánikulában. Ahol ugyanis a figurákat nem sikerül életre kelteni, ott a halálnak sincs különösebb jelentősége. És akkor a kötelező szerelmi szálról még nem is beszéltünk, amit már csak azért sem képes magával ragadni az olvasót, mert mindkét főszereplő rémesen irritáló.

Budapest, 2017. május 28.
A Romani Design divatstúdió egyik ruháját mutatja be Kemény Zsófi költő a budapesti Akvárium Klubban 2017. május 28-án. A Romani Design kollekciója a cigány kultúra tradícióit és sokszínűségét mutatja be divatos formában.
MTI Fotó: Máthé Zoltán
Kemény Zsófi
Fotó: MTI / Máthé Zoltán

Költészet és izzadságszag

Az elejétől recseg-ropog a dramaturgiai szerkezet, miközben a komolynak szánt téma és a könnyed, lazáskodó hangvétel szépen kioltja egymást. A sajátos keveréknyelvezet sem segít, amely egyszerre próbál meg keresetlen, nyers, köznapi és mélyen költői lenni. Akad ugyan egy-két találó mondat, szellemes észrevétel vagy működő metafora a könyvben, ezeket azonban erőltetett hasonlatok és fárasztó szóvirágok áradata veszi körül.

Hozzá kell szoknunk, hogy itt úgy süt a nap, mint egy munkamániás pék, a helyzet át van érezve, és csak úgy röpködnek az efféle megfigyelések:

A közhelyek megtapasztalásának heurékaélménye diadalmasan csúszdázott a lebiggyesztett szája sarkától az orráig húzódó ráncban.

A szerelmi elragadtatás pedig így fest:

Elvettem a skalpját, aztán levágtam a sajátomat, és rátettem a gőzölgő, véres koponyájára. A saját koponyámra pedig az ő skalpját tettem. Uraltam minden porcikájában, hatalmam volt e fölött a szenvedélytorony fölött.

Vagy egyenesen így:

Annyira mélyre ment, hogy kutat ásatott velem a lelkébe, és ott tapicskoltam benne az alján. Egyértelmű volt, hogy ő a jéghegy, aminek csak a csúcsa lóg ki a tengerből, a nagy része víz alatt van, és több oldalról támadják Titanicok.

Mert itt mindennek költőinek, mélynek és legfőképp kúlnak kell lennie. Ehelyett legtöbbször csak szimplán izzadságszagú a szöveg. Tökéletes példája annak, hogy ami működhet a rövidségre és lendületre épülő slam poetryben, hamar elviselhetetlenné válik, ha egy egy több száz oldalas regényben ömlesztve kapjuk meg.

A Rabok legyünkről tehát bátran állítható, hogy trendi témája és fiatalossága ellenére sem lesz belőle nemzedéki alapmű. Nem ebből válik majd a Y-generáció If…-je, vagy a Z-generáció Zabriske Point-ja. Fő tanulsága az, hogy forradalomról csak akkor érdemes írni, ha alapos ismereteink és végiggondolt koncepciónk van hozzá, amelyet képesek is vagyunk végigvinni a sztorin. Nem pedig akkor, ha épp nem jutott jobb téma az eszünkbe a Szabó Ervin kávézójában ülve.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.