Kultúra

A repülő cápák Londont sem kímélik

24.hu
24.hu

2017. 06. 17. 13:16

Naná, hogy jön a Sharknado 5, és már itt is van hozzá az első előzetes.
Korábban a témában:

Vannak dolgok az életben, amikből sosem elég. Ilyenek például a futószalagon érkező szuperhősök, az okos tévésorozatok, és nagyon úgy fest, hogy ilyenek a repülő cápák is. Erre a tátongó piaci résre érzett rá az olcsó B-filmekben utazó Asylum stúdió, amikor 2013-ban leforgatta a Sharknadót. Ez pontosan arról szólt, mint amit a cím alapján is sejteni lehet: tornádóból potyogó cápákról, akik riadt városlakókra vadásznak Los Angeles utcáin.

A trashbe oltott katasztrófafilm akkora sikert aratott, hogy idén augusztusban már az ötödik része érkezik majd a SyFy csatornára. A Sharknado 5: The Global Swarmingban már nem pusztán Amerika áll romokban, de Európa, Ázsia és Afrika nagy látványosságai sem ússzák meg a cápatámadást. Hiába vészelte át évezredek háborúit a Kínai nagy fal, most alaposan megkapja a magáét, akárcsak a Big Ben, vagy az egyiptomi szfinx. Nemsokára várhatóan hosszabb trailer is érkezik a filmhez, de ebben a húsz másodpercben igazából minden benne van, ami számít.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2015. május 10.
Egy anya a szülés előtt, mellette férje a Honvédkórház - Állami Egészségügyi Központ Szülészet-nőgyógyászati Osztályán 2015. május 10-én, a születés hetén. A születés hetét minden évben, az anyák napja utáni héten rendezik. Fiuk, Barnabás 3675 grammal, egészségesen született, harmadik gyermekként.
MTI Fotó: Bruzák Noémi
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.