Kultúra a világ egy fura hely

Bécs öreg házainak egyikén egy farkas már ötszáz éve játszik egy szemüveges marhával

A város épületeit egykor kívül-belül színes jelenetek tették egyedivé, mára azonban már csak kevés látható belőlük.

Bécs középkor végi leírásainak mindegyike, így a később II. Pius néven pápává választott Enea Silvio Bartolomeo Piccolomini is megemlékezik a város legérdekesebb jellemzőjéről:

a házak kívül és belül egyaránt egyházi, történelmi, vagy épp egyszerűen csak bizarrul vicces jelenetekkel vannak díszítve, és a homlokzatokon egy talpalatnyi hely sem maradt szabadon.

Ezt ötszáz év távlatából egy kissé már nehéz elhinni, de a császárváros máig őriz néhányat ezekből a XV. és XVI. században született alkotásokból.

A város szívében zárványként megmaradt reneszánsz városrész egyik utcáján, a Bäckerstraßén sétálva a 12. számú, Hasenhaus, azaz Nyúlház néven ismert épület homlokzatán találkozhatunk ezek közül a legmeglepőbb darabbal, hiszen

az egyik sarokban egy farkassal ostáblát játszó szemüveges marhával találkozhatunk, akiknek egy férfi (neki már csak a lábai látszanak) figyeli a játékát.

Az 1509 körül elkezdett freskósorozat évszázadokon át a középkori élet jeleneteit, illetve egy nyúlvadászat képét – erről kapta a nevét az épület – mutatta, de a XVIII. században az épület átalakításakor ezek a művek a játszó páros kivételével eltűntek.

De mit jelképezhet a fura jelenet?

A legnépszerűbb elmélet szerint a képen a protestánsok és katolikusok közti feszültség jelenik meg, a mögöttük álló alak pedig a vesztes eltüntetésére vár.

Az egyház megújulása a következő években tényleg lezajlott: 1517-ben Luther Márton a wittenbergi vártemplom kapujára kifüggesztette a híressé vált kilencvenöt tételét, a további változásokat pedig Zwingli 1524-ben Zürichben, illetve Kálvin 1536-ban Genfben indította el. Munkájuk nyomán megszületett a lutheránus (=evangélikus), illetve kálvinista (=református) irányzat, melyet ma számos egyház tart elődjének.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik