Kultúra

Vajon a hitelkártyát vagy az internetet istenítik jobban az amerikaiak?

Április 30-án egy sikeresnek ígérkező sorozat debütál a Starz tévécsatornán – az Amerikai istenek Neil Gaiman azonos című regényének adaptációja, és az első kritikák szerint elég ütősre sikeredett. Bár az utóbbi években elárasztanak minket az innovatív és minőségi sorozatok, az Amerikai istenek a szokásosnál is nagyobb hype-ot kapott, a cikkünkben pedig azt is eláruljuk, hogy miért.

A sorozat világában az istenek köztünk járnak. Az Egyesült Államok tömve van különböző kultúrából érkezett istenekkel, akik a régmúltban emigráltak a lehetőségek földjére. Napjaink Amerikája azonban már nem olyan jó hely az ősi isteneknek, mint amilyen valaha volt, ugyanis életben maradásukhoz áhítatra van szükségük az emberektől, amit az utóbbi időben nemigen kapnak meg, a vallási fanatizmus kezd kimenni a divatból és a véráldozat sem számít többé bevett napi rutinnak, ez pedig az ősi istenek legyengüléséhez, végső esetben halálukhoz vezethet.

Az emberek továbbra is hajlamosak az imádatra, csak éppen a mitikus istenek helyett immáron a technológia istenítése a jellemző.

A modern társadalom imádatának tárgyai az új istenek (pl. média, internet, technológia), akik háborúban állnak a régi istenekkel. Ebbe a természetfeletti konfliktusba keveredik bele a börtönjárt Árnyék, aki amint elkezd a rejtélyes Mr. Wednesday-nek dolgozni,  átlagember létére az istenek „csatamezején” találja magát.

Az Amerikai istenek adaptáció, az alapanyagot Neil Gaiman brit írónak köszönhetjük, aki újságíróként kezdte, azóta pedig a szakma minden szegletébe belekóstolt a képregényektől kezdve a költészeten és a forgatókönyveken át a különböző műfajú regényekig. Gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt ír történeteket, legnépszerűbb művei a Tükör és füst (1998),  a Csillagpor (1999), a Coraline (2002) és A temető könyve (2008). Amerikai istenek című regényét 2001-ben adták ki, amit aztán több médium is az év könyvének választott, ráadásul négy rangos díjat is elnyert (Hugo-, Nebula-, Locus- és Bram Stoker-díj).

A sorozat alapjául szolgáló regény rajongóinak nincs mitől félnie, ugyanis Gaiman olyan embereket választott a története adaptáláshoz, akik tisztelettel bánnak az alapanyaggal.

A készítők egyike Bryan Fuller, aki többek között a Hannibál és a Halottnak a csók című sorozatoknak volt az író-producere.  Mellette ott van még Michael Green is, akinek az idei év egyik legnagyobb blockbuster-meglepetését, a Logan – Farkas forgatókönyvét köszönhetjük. Mindketten dolgoztak az úttörő fantasysorozatnak számító Hősökön is, úgyhogy eligazodnak az Amerikai istenek műfajában is.
Ha már a műfajnál írunk, érdemes megemlíteni, hogy miben tér az Amerikai istenek egy tipikus fantasy-történettől. Gaiman regénye a mágikus realizmus jegyében íródott, ami azt jelenti, hogy realisztikus környezetben játszódik, ahol a természetfeletti dolgok furának és hihetetlennek érződnek. Az ilyen típusú regényekre jellemző, hogy hitelesen ábrázolják az aktuális társadalmi-politikai helyzetet, azonban az író a történetet fantasztikummal tölti fel, amelyet sokszor a mitológiából merít. Pontosan ezért azok is bátran beleolvashatnak/belenézhetnek az Amerikai istenekbe, akik alapjáraton nincsenek oda a fantasy történetekért.
Érdekes módon

az Amerikai istenek története sokkal aktuálisabb napjainkban, mint a könyv megjelenésekor volt.

Ennek két fő oka van: az egyik, hogy a tavalyi elnökválasztás óta a Trump-korszak alapjaiban rengette meg az amerikai szellemiséget. Az Amerikai istenek arról szól, hogy mivel az USA mindig is egy kulturális olvasztótégely volt, nincs ez másképp a régi istenek esetében sem, akik ugyanolyan bevándorlók, mint Donald Trump ellenségei. Valószínűtlen, hogy a sorozat készítői kihagynák a bevándorláspolitikai ziccert, hiszen eléggé adja magát a párhuzam. A másik érdekes változás a könyv megjelenése óta, hogy bár Gaiman már 2001-ben is érezte az internet és a technológia jelentőségét, ezek vallásos imádata az utóbbi években lett igazán fontos társadalmi tényező. A sorozat egész biztosan hangsúlyt fektet majd erre az aspektusra, ez már az előzetesből is kiderült, ugyanis míg az úgynevezett Technical Boy a könyvben kövér és csúnya, a 90-es évek sztereotipikus hackerképéhez hasonlít, a sorozatban már egy metroszexuális, techno-geek hipszter.
Nem egyévados sorozat lesz az Amerikai istenek, az első évad a több mint 600 oldalas regénynek csak az első harmadát dolgozza fel, így még minimum két évad biztosan érkezik, úgyhogy egyhamar nem fogunk rájönni, hogy vajon a régi- vagy az új istenek nyerik a háborút.

Rácz Viktória

Ajánlott videó

Olvasói sztorik