Kultúra

A nő csak szülőgép, semmi más

Bodnár Judit Lola
Bodnár Judit Lola

hypevadász. 2017. 04. 30. 12:00

Most épp nem egy nagy bajuszú politikus bácsitól idéztem ugyan, de olyan korban élünk, hogy simán elhinnénk, még meg sem lepődnénk nagyon. A szolgálólány meséje épp ezért üt ekkorát, mert kínzóan, nyomasztóan közel van a valósághoz.
Korábban a témában:

Annyira nem is fikció

Hol is kellene kezdeni? Amikor még mindig ott tartunk, hogy a feminizmus szót magyarázni kell – jelesül hogy a feminista az, aki szerint a nő nem egyenértékű egy lábtörlővel, trófeával, dekorációs elemmel, háztartási robotgéppel, szextárggyal és szülőmasinával? Amikor politikai vezetők nőügyekkel nem foglalkoznak? Amikor Európa közepén egyáltalán felmerül a teljes abortusztilalomnak már csak az ötlete is? Amikor „tehetsz róla, tehetsz ellene”, és a nemi erőszakért éppen hogy meg nem veregetik az elkövető vállát, főleg, ha ígéretes sportoló? Amikor az, hogy egy nő azonos munkáért még mindig kevesebb pénzt kap egy férfinál, még csak a kisebb gond, hisz hetente meggyilkol legalább egy nőt a volt vagy jelenlegi pasija. És akkor az még egy jobb hét, ha a „legalább” szócskából indulunk ki, ugye.

Mindezt sem nem a lenézett Közel-Keleten, sem nem a politikailag szított gyűlölettel övezett muzulmán közösségben – hanem itt, a jobban teljesítő Magyarországon, ma, 2017-ben. Ahol egy megye átnevezése hamarabb kerül politikai napirendre, mint az isztambuli egyezmény, ami pedig még bőven csak a legelső lépés lenne a családon belüli erőszak elképzelhetetlen nagyságrendjeinek csökkentése felé? Amíg különösebb gondolkodás, forradalmi hevület, és a teljesség igénye nélkül, csuklóból ennyi kérdés merül fel a nők helyzetéről az úgynevezett fejlett nyugati világban – mert Magyarország, bármily hihetetlen, mégis csak ide sorolandó – addig hogyan beszéljek egy szépirodalmi műből készült tévésorozat disztópikus, poszt-apokaliptikus világképéről úgy, mintha az fikció lenne? Hogyan ismertessem úgy, mint holmi szórakoztatóipar kitermelte érdekességet, hogy „nézd csak, milyen izgit találtak ki ezek az ügyes emberek”?

Fotó: Hulu

A szolgálólány meséjének világa nem annyira fikció, mint inkább jövőkép, ami még nem jött el, de a racionalitás talaján maradva, különösebb elrugaszkodottság nélkül is bekövetkezhet nemhogy unokáink életében, de a mienkben is igen-igen hamar, alig néhány éven belül. Mert lássuk a listát, mi is kell hozzá?

  • Extrém mértékű környezetszennyezés és sugárszennyezettség? Elpillantunk Észak-Korea, majd az Államok felé, és ahogy Kim Dzsongun és Trump elmebaja nő, úgy érlelődik a pipa a listánkon.
  • Emiatt extrém visszaesés a nők termékenységében? A túlnépesedés a fejlődő világban tovább tombol, de a fejlett világ már nagyüzemben lombikozik, tömeges az endometriózis, a PCOS, és ha mindehhez hozzáadjuk az előző pontban kifejtett atomháború leghalványabb esélyét is, akkor ez sem tűnik olyan elképzelhetetlennek.
  • Tömegek várják a megoldást a vallástól, az erő politikájától, a „hagyományos értékektől”? Vigyázó szemünket vessük ismét a trumpi Amerikára, vagy, ha messzelátónk nincsen, saját, lángoktól ölelt kis országunkra, aztán kezdjünk valamit az egyre fokozódó hidegrázásunkkal.

Így is, úgy is szívás

Margaret Atwood 1984-ben írta A szolgálólány meséje című regényét, amelyet a Hulu idén tévé-képernyőre adaptált. A fent jelzett kiindulópontok eredményeképpen az Amerikai Egyesült Államok – de sejthetően az egész fejlett világ – összeomlott, és az Államok romjain egy Gileád Köztársaság nevű vallási fundamentalista diktatúra jött létre, ahol az állam teljes működése a nők szaporítószervei körül forog. Az őket sújtó isteni csapás, a terméketlenség miatt a nők elnyomott, másod-, sőt, mivel a férfiakat is rangsorolják, sokadrendű állampolgárok, akiknek elnyomottsága az alap, mely csak formáiban mutat némi változatosságot. Ha terméketlen vagy, és nem állsz különösebben közel a hatalomhoz, akkor jobb esetben házvezetőnő lehetsz, úgynevezett Márta, aki gyakorlatilag rabszolgaként él az uralkodó osztály háztartásaiban, rosszabb esetben egyszerűen az állam külterületeire száműznek, ahol a sugárbetegségbe napokon belül belehalsz. Ha terméketlen vagy ugyan, de szerencsésen közel vagy a tűzhöz, mondjuk egy fontos ember feleségeként, akkor ugyan kényelmes életed lehet, és vannak tagadhatatlan előjogaid, ám egyértelműen alárendeltje vagy a férjednek is, és a rendszernek is. A vallás iránymutatásai szerint például, mint minden nőnek, neked is tilos olvasnod, cserébe kirendelt béranyát kapsz a házhoz, akit testközelből nézhetsz, amint a férjurad rendszeresen meghágja, hátha teherbe esik és megszül nektek egy gyereket, akinek nincsen semmi rendellenessége.

Fotó: Hulu

Ez ugyanis a gileádi nők elnyomottságának – a rendszer szerint – legáhítottabb verziója: ha a sugárszennyezettség ellenére termékeny maradtál, akkor a rendszer kiszolgálóinak szolgálólánya leszel, a bibliai Ráhel történetének emlékére, aki Bilha nevű szolgálólányát adta férjének, Jákobnak, miután ő nem tudott neki utódot szülni. A szolgálólányok alapos átnevelés révén sajátítják el a vallás intelmeit és az elvárt viselkedés, sőt a beszéd szabályait is, majd családokhoz helyezik őket, hogy remélhetőleg mihamarabb gyereket szüljenek, és mehessenek tovább a következő politikailag kifogásolhatatlan fejeshez. Ha szépen szülsz, nem nagyon beszélsz és még bele se őrülsz, akkor talán túléled pár évig.

Főhősünk, egykori nevén June – most tulajdonosa, Frederick Waterford parancsnok keresztnevéből deriváltan Offred – pedig megátalkodottan túl akarja élni ezt az őrületet, aminek muszáj, hogy vége legyen, és akkor neki meg kell találnia kislányát, akit elszakítottak tőle. A túlélés nem egyszerű, mert a szabályok szigorúak, és sokszor kifürkészhetetlenek, bízni aligha lehet bárkiben, az ellenállás vagy lázadás pedig szinte esélytelen – bár, minthogy a disztópiák mindig lázadásról szólnak, sejthetően valami esély adódni fog a rendszer aláaknázására. Az itthon az HBO GO-n futó sorozat erről az aknamunkáról még nem mutatott semmit: a tízrészes évad első három része még jócskán az expozícióról szól, és ez a komótos alaposság, amivel Gileád világát felfesti, tovább fokozza azt a kísérteties, hidegrázós valószerűséget, amiről fentebb írtam.

A béka és a lassan forralt víz esete

A szolgálólány meséjének alapvető nézői élménye az „úristen, ez tényleg ma, itt, velem is megtörténhetne” – June flashbackjei tapintható közelségbe hozzák a diktatúra kiépülésének lépéseit. A terrorfenyegetés jelszava, az ezzel megindokolt extrém intézkedések, az elaltatott gyanakvás, az újra és újra felmerülő „ezt már biztos nem tehetik meg” élménye, és ahogy de, igenis megteszik, a vétkesek közt cinkos némák, és ahogy, mire bárki kapcsolna, már túl késő megálljt parancsolni az őrületnek. Hideglelősen ismerős lépések bárkinek, aki ma nem a monitornak háttal ülve nézi a közélet eseményeit: filmes produktum talán soha ilyen pontosan nem rajzolta fel ezt a folyamatot.

Fotó: Hulu

A legapróbb árnyalatokig átgondolt forgatókönyv mellé olyan produkciós minőséget kapunk, ami tovább gazdagítja briliáns alapanyagot: Atwood eleve brutálisan erős világa finomabb, élőbb, maibb lett az adaptációban. A látvány sokrétű és némiképp skizofrén, mégis egységben marad: az „azelőtt” flashbackjeinek atmoszférája érthető mód eltér a jelen őrületétől, és a jelen képeiben is egymás mellett él a bizarr puritán szimbolizmus és a nyomasztó militarista realitás, mégis, mindezek harmóniában maradnak. Az „azelőtt” és most közötti szürreális kontraszt a filmzenében is visszaköszön, de a karakterek is ezt a tudathasadásos hangulatot erősítik már csak azzal is, hogy a felvonultatott nők mernek rútak is, nemesen gyönyörűek is lenni. Úgy küllemükben, mint természetükben: a nők nem szentek, se nem áldozatok itt, a pusztító indulat, és az életadó, érlelő erő egyszerre jelenik meg bennük, és ehhez a szereposztás is erősen találó.

Sok relatíve friss, nem szénné foglalkoztatott arc vonul fel, bár pont a főszereplő Elisabeth Moss a Mad Mennel fél tucat Emmy-jelölést és halomnyi egyéb elismerést húzott be, A tó tükre című minisorozatért pedig még Golden Globe-ot is kapott. Most is annyiféle, mintha nem is egyetlen színésznőt néznénk, nemhogy az arcjátéka, a vonásai is képesek teljesen másak lenni jelenetről jelenetre, az Ofglent alakító, Rory Gilmore-ként megismert Alexis Bledel pedig egészen meglepő, ahogy épp nem kizárólag szép és mézédes, ellenben olyan karcos és rejtelmes, hogy az a bennem élő Szívek szállodája-rajongót is meglepi. Jelen állás szerint A szolgálólány meséje tehát nem csupán témájában okos-fontos, de jelen állás szerint megvalósításában is az év legkiválóbb sorozata, bár van egy fontos kitétel: amint szellemi nagytestvére (!), az 1984, úgy A szolgálólány meséje is figyelmeztetés, nem útmutató.

A szolgálólány meséje első három epizódja már nézhető az HBO GO-n.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

German Chancellor and CDU party leader Angela Merkel (C) addresses supporters after exit poll results were broadcasted on public television at an election night event at the party's headquarters in Berlin during the general election on September 24, 2017.
Germany voted in a general election expected to hand Chancellor Angela Merkel a fourth term, while the hard-right Alternative for Germany (AfD) party is predicted to win its first seats in the national parliament. / AFP PHOTO / Odd ANDERSEN
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.