Belföld

Pest megye egy ideig még Pest megye marad

Nem döntöttek a képviselők Pest megye nevének Pest-Pilis megyére módosításáról a pénteki közgyűlésen - tájékoztatta Ambrus András, a Pest Megyei Önkormányzat sajtófőnöke az MTI-t.
Kapcsolódó cikkek

A változtatást a Miniszterelnökség kezdeményezte április elején, azzal az indokkal, hogy az elnevezés nem tükrözi teljesen a történelmi Magyarország vármegyéinek az ország mai területén meglévő örökségét. A képviselők a pénteki ülésen úgy határoztak, hogy a kérdésről csak a várható következmények teljesebb megismerése után döntenek. Nincs ugyanis elegendő információjuk a névmódosítással járó pénzügyi hatásokról (például hogy mit von maga után a közigazgatási és egyéb szervezetek átnevezése), valamint a névváltoztatás egyéb társadalmi-gazdasági következményeiről – közölte a sajtófőnök.

A megye neve 1950-ig Pest-Pilis-Solt-Kiskun volt, utána lett ismét Pest – idézte fel. Korábban ugyanis, 1467-ig volt önálló Pest megye, azt követően Pest-Pilis lett, majd hozzácsatolták Solt vármegyét, végül 1876-ban kiegészült a Kiskun-részekkel.

Az elnevezés kérdése a rendszerváltozás idején is felmerült – mondta Ambrus András -, de az 1989-ben felállított ideiglenes bizottság nem tartotta időszerűnek a változtatást, és a megyei szereplők nagy többsége sem támogatta. Az ellenzők a jelentős anyagi következményeket hozták fel érvként, a támogatók a Pest-Pilis megyenevet javasolták.
A közgyűlés 31 igen szavazattal, 4 nem ellenében, 4 tartózkodás mellett döntött pénteken – ismertette a sajtófőnök.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik