Kultúra

A szépség és a szörnyeteg átlépte az egymilliárd dolláros bevételt

Az élőszereplősített Disney mese illusztris társaságba került és egy rekordot is megdöntött.

Még márciusban, a bemutatás hónapjában írtuk meg, hogy 170 millió dolláros bevétellel indított a családi filmek kategóriájában A szépség és a szörnyeteg az észak-amerikai mozikban, amely szépen megtoldotta az eddigi rekordot ebben a kategóriában, ugyanis azt a Szenilla nyomában tartotta 135 millió dolláros tavalyi nyitóhétvégi bevételével. A hajdani animációs film élőszereplős változata megdöntött több más rekordot is, így minden idők legtöbb bevételét hozó márciusi premierjét produkálta, az idei premierek között is a legjobban szerepelt eddig, az összes kategóriát tekintve pedig az eddigi hetedik legjobb nyitóhétvégi bevételt hozta.

Most azonban újabb mérföldkőhöz érkezett az élőszereplősített Disney-mozi, ugyanis világszerte átlépte az egymilliárd dolláros bevételt, ezzel pedig egy nagyon szűk társaság tagja lett. Jelenleg 29 olyan film van, amely meg tudta ugrani ezt az összeget (néhány Karib-tenger kalózai-film, a Nolan-féle Sötét Lovag-alkotások, Transformersek és a tetején Az ébredő Erő, a Titanic, valamint az Avatar).

Ezzel az összeggel A szépség és a szörnyeteg amúgy még egy rekordot bezsebelt: minden idők legsikeresebb élőszereplős musicaljévé vált.

Box Office Mojo

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik