Kultúra

Itt vannak az első képek a Twin Peaks folytatásából

A felvételeken több szereplő is felbukkan, akik közül a sorozatban megint nőnek öltöző David Duchovny viszi a prímet.

Lassan már több, mint két éve szivárognak a legendás Twin Peaks folyatásával kapcsolatos hírek, azonban a 2015 novemberében bejelentett csúszás miatt egy teljes évvel eltolódott az új évad tavaly tervezett bemutatója, amelyről január óta immár tudjuk, hogy végül május 21-én lesz.

A premierdátum bejelentését követően ismét beállt a csend a produkció háza táján, mígnem most az Entertainment Weekly magazinnak hála megérkeztek végre az első felvételek az új Twin Peaks-évadból. Ezeken a régiek után a széria új epizódjait is társíró, illetve rendező David Lynch mellett több szereplőt is megpillanthatunk, köztük a januárban elhunyt Miguel Ferrert, aki Albert Rosenfeld szerepében lesz viszontlátható, valamint azt a David Duchovnyt, aki ismét a transzvesztita Denise Brysont fogja alakítani.

Galéria

A Showtime korábbi bejelentése szerint dupla résszel startol majd a több, mint 26 év után visszatérő sorozat, melynek a 18 epizódos folytatását Lynch mellett a vele az eredetit is jegyző Mark Frost írta.

Az új női főszereplőt játszó Amanda Seyfried mellett a Dale Cooper FBI ügynök szerepében visszatérő Kyle MacLachlan, továbbá Laura DernNaomi Watts, Tom Sizemore, Jennifer Jason Leigh, Dana Ashbrook, Balthazar Getty és a Laura Palmert újra megformáló Sheryl Lee fog játszani a szériában.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik