Az 1950-es évek Magyarországán a jazz tiltott gyümölcsnek számított – a nyilvános előadás és a rádiósugárzás is tiltás alá esett. Az Egyesült Államok azonban ebben is meglátta a lehetőséget: a hidegháborús diplomácia eszköze lett a jazz, amelyet az amerikai kormány igyekezett a vasfüggöny mögé juttatni.
Csempészett lemezek, megzavart rádióadások
Az amerikai AP hírügynökség számolt be arról, hogy csütörtökön Budapesten az amerikai nagykövetség erre emlékezve tartott koncertet, és kiadtak egy CD-t is, amelyen azok a jazz-felvételek hallhatóak, amelyeket magyar zenészek 1956-ban amerikai segítséggel rögzíthettek. Arról akkor nyilván szó sem lehetett, hogy ezeket a felvételeket kiadják hazánkban, a magyar rádióhallgatók azonban az Amerika Hangja adásában találkozhattak velük.
Több zenész is részt vett a koncerten azok közül, akik a hatvan évvel ezelőtti lemezfelvételen közreműködtek. A kilencvenéves Ruttka Ferenc, akiből később híres festő és grafikus lett, arról beszélt, hogy bár az 1950-es években üldözték kedvenc műfaját, sok zenész próbált a gyorsan változó nyugati zenei élettel lépést tartani, amelyhez a csempészett lemezek nyújtottak segítséget.
A jazz-zenészek titkos örömzenéléseket szerveztek és zörgő-zajos nyugati rádióadásokat kísértek figyelemmel, amelyek zavarásával folyamatosan próbálkoztak a hatóságok. Maloschik Róbert jazzkritikus szerint az amerikaiak a jazzel a vasfüggöny mögötti értelmiséget vették célba. A „fellazításnak” ez a taktikája eredményes volt, hiszen így gyakran gyűltek össze lakásokon az egyetemisták és zenészek, hogy jazzt hallgassanak és játsszanak.
Fiam, te ezt zenének nevezed?
Az akkori amerikai alkonzul, Ernest Nagy is részt vett néhány örömzenélésen amatőr zenészként, és miután lenyűgözték a hallottak, 1956-ban kibérelt egy lemezgyári stúdiót, ahol elkészítettek néhány felvételt. Ezeket november 23-án mutatták be az Amerika Hangja jazzműsorában, amelynek a korszak legnagyobb amerikai zenészei voltak vendégei. Miközben a rádióban a magyar zenészek felvételeit méltatták, Budapesten a forradalom leverése zajlott. A műsorvezető erre is kitért:
Nem tudhatjuk, hogy a zenészek, akik ezeken a felvételeken játszanak, hallgathatják-e ezt az adást, vagy egyáltalán hol vannak.
Az egyik zenész, az akkor 19 éves Vászondi Ervin hallgatta az adást rövidhullámon.
Bekapcsoltam a rádiót, és egyszer csak magamat hallottam. Felkeltettem apámat, hogy jöjjön gyorsan, én zenélek a washingtoni rádióban
– emlékezett vissza. Az apja nem volt annyira elragadtatva.
Ő a nótákat és az operetteket szerette. Megkérdezte tőlem: fiam, te ezt zenének nevezed? Mire csak annyit feleltem: igen, annak!
