A Man Down sztorija Shia LaBeouf karaktere körül forog, aki afganisztáni kiküldetése után próbálja összeszedni magát, miközben eltűnt fiát és feleségét keresi. A film túllép a patetikus zenés, amcsi lobogós klisén. Itt nem csöpög cukorszirup, még vért se nagyon látni a trailerben, az egésznek mégis van egy olyan fojtogató, sötét, poszttraumás hangulata, hogy erre a filmre még azok is benevezhetnek majd, akiknek önmagában ez a zsáner nem kimondottan válik be. Ezen meg sem kell lepődni, a filmet ugyanis lélektani thrillerként kategorizálja a rendező Dito Montiel, aki, bár már több filmet rendezett, igazi áttörést még nem ért el. Ennek a filmnek is jó ideje keresik a forgalmazót, a Man Down premierjére ugyanis már tavaly ősszel, a velencei filmfesztiválom sor került, azóta csak egyszer, szintén egy filmmustrán, Torontóban vetítették. December elején végre eléri az amerikai mozikat, kíváncsian várjuk a fejleményeket, a trailer alapján egészen izgalmas darabot kaphatunk.
- 22:47 Ennyire még egy francia csapatot sem mészároltak le ebben az évszázadban
- 21:55 Ezért nem működött a MOL Bubi pénteken
- 21:53 A Fradi csúcsigazolása az NB I-ben is megkezdte a gólgyártást
- 21:27 Rapport kockáztatása nem jött be, lecsúszott a dobogóról a sakkválogatott
- 20:58 Van, ami nem változik: Jaromír Jágr 52 évesen is győztes gólt ütött
- 20:56 Szergej Lavrov: Oroszország nem akar atomháborút
- 20:48 A nap legfontosabb hírei – 2024. szeptember 20.
- 20:28 Megölték a Hezbollah különleges alakulatának parancsnokát
- 20:28 A 90 éves Sophia Loren kilenc egyedülálló sikere
- 20:27 Nem játékostemető, de nem is ugródeszka: jó döntés volt-e Sallai Rolandtól a Galatasaray?
- 20:09 Az NB I-en belül nem váltana, de egy topligába eligazolna a Felcsút válogatott játékosa
- 19:57 Farkasként azonosítja magát egy skót kamasz, az iskolában is felvállalhatja
- 19:55 „Van két kezünk, kedvünk és erőnk is” – Veréb Tamás és Ember Márk is beálltak homokzsákot pakolni Esztergomban
- 19:36 Betiltották a Telegram használatát az ukrán katonáknak
- 19:01 Dárdai Mártonról tett bejelentést a Hertha
- 16:19 Találtak egy holttestet a váci vasútállomásnál
- 11:43 Véget ért a hajtóvadászat, volt férje végzett a nagykanizsai nővel Murakeresztúron
- 13:28 Közölték az orvosok Liptai Claudiával, szabad-e zsűriznie övsömör után a Sztárban sztárban
- 16:16 Európa Tanács: Magyarország hagyjon fel a menedékkérők Szerbiába történő kollektív kitoloncolásával
- 15:04 Fény derült a Mariana-árok rejtélyére
- 11:21 Egy egyszerű beállítással védekezhetünk az SMS-es csalások ellen
- 09:24 Leállás lesz a Telekomnál, mutatjuk a részleteket
- 11:15 Beintett két sofőr egymásnak az M7-es sztrádán, büntetőfékezés és baleset lett a vége
- 20:28 A 90 éves Sophia Loren kilenc egyedülálló sikere
- 15:29 Meglepő, mi derült ki a korábban ársapkás tejről
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!