Kultúra

A Westworld az ősz sorozata lesz

Muchichka László
Muchichka László

Ügyeletes jó zsaru. 2016. 10. 03. 18:05

A széthype-olás nem volt ok nélküli, a pilot mint egy ügyes cowboy, célba talál. Spoilermentes kritika.
Korábban a témában:

Valószínűleg nem vagyok egyedül azzal, hogy a filmek/sorozatok premierjének közeledtével az exponenciálisan növekvő hype fordítottan arányos a lelkesedésem mértékével. Tisztában vagyok vele persze, hogy a showbiznisz így működik, a hollywoodi blockbusterek- és újabban a sorozatok esetében is ez a recept, de viszonylag hamar el tudom veszíteni a lelkesedésemet, érdeklődésemet, ha valamit 42 féleképpen próbálnak legyűrni a torkomon azzal, hogy nagyon jó lesz nekem. Ha pedig a produktum végül rossz is, még inkább bosszús vagyok.

A HBO-alkotásokkal persze viszonylag kevésszer lehet mellé lőni

Számos olyan szériát tettek le az asztalra, ami mérföldkő a sorozatgyártás történetében (a teljesség igénye nélkül elég csak a Sírhant művek-Maffiózók-Drót-Trónok harca négyesre emlékeznünk), de azért még élénken él bennem, milyen csinnadrattával lett felhype-olva a Bakelit (Vinyl) és ehhez képest mekkorát koppant Martin Scorsese-stül, Mick Jaggerestül (nem is kap folytatást).

A Westworld rebootgondolata viszonylag hamar felkeltette az érdeklődésemet, hiszen Michael Crichton 1973-as klasszikusa (Feltámad a vadnyugat) ha nem is minden ízében kifogástalan film, alapötlete, története és a kor lehetőségeihez mért kivitelezése viszont remek – ezért továbbgondolásra maximálisan alkalmas. Ráadásul az is jó ajánlólevél volt a sorozathoz, hogy a maxitehetséges, rossz filmet még nem író Jonathan Nolant (Christopher Nolan tesója) nyerték meg forgatókönyvírónak. Még Anthony Hopkins leszerződésének is nagyon örültem, de nagyjából ott kezdtem elengedni a Westworldről szóló híreket, amikor azt olvastam, a HBO öt évadra előre tervez vele, pedig még senki sem látott belőle egyetlen filmkockát sem.

Aztán pár héttel a premier előtt megkaptam a négy első epizód megtekintőjét, ami néhol fényeletlen, néhol zörejezetlen és végleges intró nélküli volt, de közben egy intő jel is: a HBO tényleg marhára bízik ebben a sorozatban, ha hagyják, így tekintsem meg.

Gyorsan meg is néztem két epizódot, de hihetetlen módon kellett disztingválnom magamat, hogy még véletlenül se zavarjam le mind a négyet, mert így több mint egy hónapot kell várnom a folytatásra. A Westworld ugyanis elsőre minden ízében zseniálisnak tűnik:

westernnek és sci-finek is pöpec, a cselekmény érdekes, a színészek kiválóak, kinézetre pedig kimondottan pofás, látszik, hogy beletoltak egy akkora valag pénzt, ami egy blockbuster esetében is elismerésre méltó lenne, ráadásul még látszik is.

A Westworld egy olyan felnőttek számára kialakított „vidámpark”, ahová úgy látogathat el bárki és élhet át kiváló vadnyugati élményt, hogy közben nem kell attól tartania, a városba érkező haramiák golyót repítenek bele, vagy ledobja egy megbokrosodott ló. A parkban fellelhető összes „élőlény” ugyanis mesterséges intelligenciával működő android, programozásuk pedig nem teszi lehetővé azt, hogy bántalmazzák az embereket, sőt, a jobb üzembiztosság érdekében minden éjszaka törlik a memóriájukat is, majd a készítők elhitetik velük, ugyanolyan igaziak, mint bárki más. A látogatók pedig ha akarják, csacsoghatnak velük, elfogyaszthatnak egy viszkit a csehóban, nyomozhatnak, lövöldözhetnek, sheriffé válhatnak, sőt, akár prostikat szedhetnek fel a parkban, hiszen minden az ő szórakozásukat elégíti ki.

Persze ahogy az lenni szokott, a 43 éve kifogástalanul működő gépezetbe légypiszok kerül, egy szoftverfrissítés következtében – ahogy Sir Anthony Hopkins karaktere fogalmaz – az androidok elkezdenek illetlenkedni. A gebaszt aztán tovább eszkalálja, hogy megjelenik egy sérthetetlen fekete ruhás fickó Ed Harris személyében, és egyre több android tesz fel kérdéseket létével kapcsolatban.

A sorozatban az a legjobb, hogy maximálisan kihasználja azt, ami egy kétórás nagyjátékfilmnél nehezen kivitelezhető, aprólékosan kidolgozza a karaktereket, rendesen felépíti az alapproblémákat, van idő a miértekre, a háttérre, arra, hogy elidőzzünk egy-egy szereplőnél és megismerjük motivációit. Közben a világ is annyira szépen kimunkált, hogy önmagában az megérne egy külön epizódot, a sorozat szakemberei miként készítik az androidokat. Jó példa az apróságokra, hogy az ivóban például a zongoragép ismert számokat klimpíroz az elmúlt 20 évből, s ha nem figyelünk eléggé, észre se vesszük, hogy egy Radiohead-nóta szólt a háttérben.

A sorozat legnagyobb erénye azonban mégis az, hogy rendkívül okos. Philip K. Dick és Asimov szellemi örökségéből táplálkozva erkölcsi-technológai kérdéseket pedzeget, lehetetlen, hogy ne jusson az ember eszébe az Én, a robot, az Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? vagy akár napjainkból az Ex Machina. Utóbbival az is összeköti a sorozatot, hogy fontos szerepet kap a meztelenség (mondjuk egy HBO-s szériánál ez talán annyira nem is meglepő), de minden pucérkodásnak helye és funkciója van, nincs kötelező „napi csöcs/pömpölőkontent”-érzet.

Ráadásul amikor a sorozat sci-fiként működik, folyamatosan áradnak a gondolatok emberi és gépi működésről, a vidámparkot igazgatók hatalmi harcairól, az androidokba kódolt tragikumról, azok emberekkel való kapcsolatáról, meg úgy az elme mibenlétéről – bár utóbbi szinte evidens egy olyan mű esetében, ahol végülis mesterséges intelligenciákról van szó.

Hogy a tudományos fantasztikumot miként lehet nagyon rosszul vegyíteni a westernnel, arra eklatáns példa a Cowboyok és űrlények, de a Westworld ebben is megállja a helyét, ugyanis úgy idézi meg a vadnyugati-filmek zsánerszabályait, hogy közben mindenen csavar is egyet. A magányos hős és a kívülálló szerepe, a pisztolypárbajok feldolgozása, a vonat allegóriája, illetve a már említett zenehasználat is kap egy-egy új réteget. Erre erősítenek az olyan szándékoltan parodisztikus „hatlövetű egysorosok” is, mint a

Nem játszhatsz Istent anélkül, hogy megismerd az ördögöt.

Az is szép, ahogy a pilot a metaforákkal bánik. Nem nagy spoiler, viszont annál nagyobb kulinária, hogy az első rész első és utolsó képén egyaránt a szereplő arcán végigmászó legyet látunk, ami a történet szempontjából aztán igazán metatartalommá válik, pláne, ha összekapcsoljuk Shakespeare Lear királyának egyik idézetével:

Amik a legyek
A pajkos gyermekeknek, az vagyunk
Az isteneknek mink; mulatkozásból
Ölnek bennünket.

Tekintve, hogy a fiatalabbik Nolan nagy kedvelője a klasszikus drámáknak, talán ez sem tűnik belemagyarázásnak, hiszen az androidok a filmben tényleg az emberek kényének-kedvének vannak kiszolgáltatva.

A Westworld könnyen lehetne egy a sok divatos valóságshow-köntösbe oltott hatalmas társadalomkritikát puffogtató közhelygyűjtemény közül, de összetettsége és intellektusa jócskán az átlag felé helyezi.

A Westworld, mint egy ügyes cowboy, pontosan célba talál.

Kíváncsian várom a többi epizódot.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.