Kultúra

A Star Wars Finnje kapta a Tűzgyűrű 2 főszerepét

A készítők bejelentették, hogy John Boyega alakíthatja majd a második óriásrobotos szörnyfilm főhősét.

Miután februárban eldőlt, hogy mégiscsak folytatást kap a 2013-as Tűzgyűrű (Pacific Rim), az első rész után a sequelt is társfinanszírozó Legendary Pictures stúdió most hivatalosan is bejelentette, hogy a Star Wars: Az ébredő Erő Finnjeként berobbant John Boyega személyében megtalálták a produkció új főszereplőjét – számol be róla a Deadline.

Boyega szerepéről annyit tudni, hogy a 24 éves színész az első filmben Idris Elba által megformált Stacker Pentecost fiát fogja alakítani a folytatásban, melynek szereplőgárdáját jelen állás szerint csupán Boyega és a Herc Hansenként visszatérő Max Martini alkotja. Mellettük állítólag még Charlie Hunnam (Raleigh Becket) és Ron Perlman (Hannibal Chau) is benne lehet majd a második filmben, bár a készítők egyelőre egyiküket sem erősítették meg.

Habár nem ő rendezi, de a Tűzgyűrű 2 munkálataiból sem marad ki az alapfilmet levezénylő Guillermo Del Toro, aki a Thomas Tull – Jon Jashni – Mary Parent hármassal együtt producerként jegyzi majd a sequelt. A forgatókönyvön A legsötétebb óra és a Prometheus szkriptjét is társíró Jon Spaihts dolgozik és a stúdió terve szerint az Angel, a Smallville, a Spartacus és a Daredevil című szériák több epizódját is író, dirigáló és produceráló Steven S. DeKnight rendezésében készülő produkció 2017. augusztusában fog a mozikba kerülni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik