Kultúra

Programajánló: Az elfogadás fesztiválja, a győri Öt Templom Fesztivál

24.hu
24.hu

2016. 04. 28. 19:18

Öt nap, öt templom, öt vallás és számtalan program a kultúra ezer szegletéből – ezt kínálja az Öt Templom Fesztivál – immár tizedik alkalommal – május 5. és 9. között, Győr-Újvárosban.

Az Öt Templom Fesztivál egy évtizede hirdeti, hogy európai boldogulásunk és közös identitásunk alapja a zsidó-keresztény kultúra. Idén májusban tizenegyedik alkalommal nyílnak ki Győr-Újváros templomajtói, hogy felekezeti hovatartozástól függetlenül várjanak mindenkit, szeretettel. Koncertek, szakrális színházi előadások, helytörténeti és vallástörténeti előadások, kiállítások zajlanak öt napon keresztül a templomokban, az Újváros megszépült közterein és új közösségi tereiben is.

A szervezők fontosnak tartják a fiatalok megszólítását, és biztatnak mindenkit, lépjenek át a küszöbön, ismerjék meg a vallások és a templomok történetét és vegyenek részt a koncerteken. Az Öt Templom Fesztivál elsősorban nem vallási, hanem kulturális esemény, ami a vallási kultúrát állítja középpontjába és igyekszik megmutatni annak gazdagságát, évezredes hagyományait ugyanúgy, mint friss, fiatal kezdeményezéseit.

Régi kedves visszatérők a fesztiválon Ferenczi György és a Rackajam. Idén Gryllus Vilmossal kiegészülve a zsinagógában adják a fesztivál nyitókoncertjét, műsorukon Kányádi Sándor, Kiss Anna és Radnóti Miklós megzenésített verseivel.

Karolina Cicha

Karolina Cicha és zenekara Lengyelországból érkezik a fesztiválra, és mutatja be Yiddisland című műsorát, Magyarországon először. Az irodalomtörténeti tanulmányait folytató, hazájában már fiatalon nagyon ismertté vált Karolina tizenhatodik századi archaikus yiddis szövegekből, versekből, a lengyel levéltárak mélyéből előkerült töredékekből állította össze saját zenei hitvallását, emlékezve a lengyel zsidóság történetére és máig élő hagyományaira.

A fesztivál szervezői mindig keresik és hívják meg az új, templomtérbe készülő produkciókat. Idén Herczku Ági és a Custos Consort együttes közös műsora mutatkozik be a Kossuth utcai katolikus templomban. A koncert a népdalok és az eredeti hangszereken játszott barokk zene párbeszéde, egy kiváló akusztikájú szakrális térben.

Szabó Balázs Bandája szintén a szervezők kérésére vállalkozott első templomi koncertjére, folytatva ezzel a tavalyi Kiscsillaggal megkezdett sort. A kivételes alkalomra máris nagy az érdeklődés, de szerencsére a református templom az egyik legnagyobb befogadóképességű helyszíne a fesztiválnak.

Ugyanitt mutatkozik be, Magyarországon először új Transalpin című műsorával az osztrák Alma nevű, fiatal zenészekből álló formáció, akik tavaly második helyezést értek el az Austrian World Music Awards versenyen, és sorra aratják sikereiket a világzenei eseményeken. A klasszikus zenei tanulmányokat és zenész családi hagyományokat az osztrák népzenével ötvöző együttes friss, fiatalos és mégis ősi erővel előtörő lírai muzsikája különleges reflexiókat kap a templomtérben.

A kivételes szépségű kis görögkatolikus templom gyönyörű ikonfala előtt ad koncertet a Bubnó Tamás vezette Szent Efrém Férfikar, akik a bizánci ritusú keresztény világ vokális örökségének misztériumával ismertetik meg közönségüket ezen az estén.

A zárónapon ismét a zsinagógába várja közönségét a búcsúzó fesztivál és a Ras Q formáció, akik új, Labirintus című lemezük bemutatására készülnek, ígérjük, formabontó hangzás és látványvilággal. A koncert után a már hagyománynak számító közös kézfogással búcsúznak a házigazda gyülekezetek vezetői a fesztiváltól és a közönségtől.

A fesztivál szervezői a kezdetektől keresik és hívják meg Magyarországról, és lehetőségeik szerint külföldről is azokat a színházi formációkat, akik szakrális témákat dolgoznak fel, vagy kifejezetten templomterekbe készítenek előadásokat. Az idei fesztiválra több frissen bemutatott hazai, és külföldi fesztiválokon már nagy sikerrel játszott előadást is meghívtak, és külön örömként említik, hogy milyen fantasztikus, jövőbe mutató egyéni gondolatokat sugárzó produkciókat mutathatnak be fiatal alkotóktól.

A színházi program első előadása Maayan Iungman fiatal német bábművész, NIYAR című előadása. Egy szavak nélkül elmesélt lírai történet Maayan különleges saját, papírból teremtett lírai világáról. A Színház és Filmművészeti Egyetem végzős hallgatói vizsgadarabjaikkal érkeznek. Horváth Márk Egyszemélyes passió című önvallomásával mutatkozik be, Csibi Gergely darabja, a Már nem ott élek pedig egy indián fiú mindennapjait, valamint a kirekesztés és a vallások és kultúrák közötti átjárhatóság nehézségeit dolgozza fel.

FILC-Fischer Iván Lakásszínházának engedélyével érkezik a fesztiválra Gyarmati Fanni naplója Seres Tamás rendezésében, Hámori Gabriella nagyszerű előadásában. A produkciót először láthatja a közönség a bemutató helyszínén kívül. Különös, szomorú apropót adnak az emlékezésre Radnóti Miklós halálának, exhumálásának és első újratemetésének közeli helyszínei. Szintén szomorú apropóval kötődik a fesztiválhoz, de egy nagyon vidám, Rejtő Jenőhöz illő fergeteges komédiával érkezik a pécsi Márku Színház, Grand Hotel című előadásával. Nem véletlen egybeesés, hogy a fesztivál alatt nyílik a zsinagógában a Páva utcai Holokauszt Emlékközpont, Rejtő Jenő életét bemutató kiállítása. A szervezők, a kiállításhoz kapcsolódó múzeumpedagógiai foglalkozásokra is várnak iskolai osztályokat.

A fesztivál zárónapjára érkezik az izraeli származású Ariel Doron, erős társadalomkritikát megfogalmazó, kifejezetten felnőtteknek szóló Plastic Heroes című előadásával. A számtalan fesztiváldíjat nyert előadás először az Öt Templom Fesztiválon lesz látható Magyarországon.

A színházi és koncertprogramokon túl a fesztivál szervezői és házigazda gyülekezeteik az öt templomot bemutató, magyar és angol nyelvű vezetéssel is induló Öt Templom Túrákra és Dimény Gábor építész kalauzolásával újvárosi városrész ismereti sétákra is várják az érdeklődőket. A fesztivál programjában hagyományosan szerepelnek a városi zeneiskolák templomi növendékhangversenyei is.

Az Öt Templom Fesztivál alatt a fesztiválnak helyet adó templomokban zajló felekezeti szertartásokra szintén szeretettel várnak a házigazda gyülekezetek minden érdeklődőt.

 

TEMPLOMI KONCERTEK

Ferenczi György és a Rackajam, vendég: Gryllus Vilmos

Karolina Cicha – Yiddishland (Pl)

Szabó Balázs Bandája

ALMA – Transalpin (A)

Herczku Ági és a Custos Conzort

RAS Q

SZAKRÁLIS SZÍNHÁZAK

Maayan Iungman: Niyar (D

Csiby Gergely: Már nem ott élek

Hámori Gabriella: Gyarmati Fanni naplója

MárkusZínház: Grand Hotel

Horváth Márk: Egyszemélyes passió

Ariel Doron: Plastic Hero

 

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.