Kultúra

Lebontották a néhány napon át a Lánchídnál álló, legendás Capa-fotóból kilépett alakot

A mindössze néhány nappal ezelőtt felállított, az ArtMarket Budapest apropóján készült installációt ma délelőtt kezdték el bontani.

Három nappal ezelőtt már írtunk a Lánchíd pesti hídfőjénél álló installációról, mely Robert Capa legendás fotójának, A milicista halálának katonáját ábrázolja. A művön alkotója, Hervé Loránth Ervin egy hónapon át dolgozott, majd két nap alatt állították fel a Széchenyi téren. Az eredeti tervek szerint egy hónapon át díszítette volna a gyönyörű Gresham Palota előtti teret.

Nem voltunk tőle igazán elragadtatva, úgy éreztük, hogy

a legalább embermagasságú fegyverét épp elejtő, szemmel láthatóan valamiféle tudatmódosító szertől, vagy félelmetes mennyiségű házipálinkától kikészült úriember egyszerűen nem illik a térre.

Nem voltunk tehát egészen meglepődve, hogy olvasónk, Kovács Tamás egy órával ezelőtt értesített minket az installáció idő előtti bontásának megkezdéséről, sőt, fotókat is küldött:

12071549_10205088211995163_1512044459_n

12162218_10205088331118141_618047488_o

12164863_10205088331758157_849829755_o

12165016_10205088332518176_1540436923_o

12162368_10205088333318196_822657797_o

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik