Kultúra

“Rohadt az államgépben valami”- dráma két részben

A Szegedi Egyetemi Színház (SZESZ) bemutatja: "Rohadt az államgépben valami" igaz történeten alapuló drámáját december 13-án, csütörtökön 19 órától a Szegedi Pinceszínházban.

Horváth István és Tóth Kata holttestét 1941. október 18-án találták meg a Duna-parti Carlton Szállóban: előző nap önkezükkel vetettek véget életüknek.

1940-től az újjáalakult szegedi egyetem rektora, az európai gondolkodású Nobel-díjas tudós, Szent-Györgyi Albert lett. A rektor egy újszerű diákélet megszervezésében is fontos szerepet vállalt, így – Sík Sándor professzor segítségével – támogatta a megalakuló Szegedi Egyetemi Ifjúság Színjátszó Társaságát (SZEISZT).
Ebben a környezetben lett 1940-ben Horváth István szegedi bölcsészhallgató a SZEISZT egyik alapító tagja, illetve rendezője. Így a különböző szakok hallgatóiból álló társulat decemberben megkezdte a munkát; Horváth vezetésével elindultak a Hamlet próbái. A Városi Színház igazgatója a társulat rendelkezésére bocsátotta a Szegedi Nemzeti Színházat. Szent-Györgyi Albert rektor rendszeresen megjelent a próbákon, a napi sajtó egész oldalakon számolt be a SZEISZT munkájáról.
Forrás: SZESZ
Shakespeare drámáját 1941. április 1-jén mutatták be hatalmas sikerrel: Ám az elismerések ellenére a történelem megpecsételte Horváth István sorsát: félig zsidó származása miatt (hiába volt ő református) kizárták a színházból. A közös munka során Tóth Katával egymásba szerettek, a Gertrudist alakító vegyészhallgató azonban nem mehetett hozzá a rendezőhöz. Az 1941-es fajvédelmi törvény értelmében nemcsak házasságot nem köthettek, de még a zsidó és nem zsidó közötti testi kapcsolatot is börtönnel büntették. Így október 17-én együtt öngyilkosságot követtek el a fővárosban. Az előadás e két embernek állít emléket.
Fotó: SzESz/ Vörös B. Zoltán
„…magamban hordtam a gynti koncessziók magvát; néha-néha felkötöttem a manó-farkot; néha-néha elmentem hívatlan prófétának. De Brand is voltam. Titkon és mélyen – főleg Brand. Az igazságok kérlelhetetlen hirdetője. A »százszázalékos« ember. És ezért is megyek, mielőtt engem is megköveznének. […] Ilyen közel az elmúláshoz, csak a szeretetem és
a hitem él. A hitem, hogy nincsen halál, csak élet és újra élet. Igazabb és felemelőbb élet…”/Részlet Horváth István Búcsúleveléből/

Szereposztás:

Ifj. Horváth István: Szerdahelyi Mátyás
Tóth Kata:Vecsernyés Viktória
Idősebb Horváth István – István édesapja: Cseszkó Mihály
Szent- Györgyi Albert, az egyetem Nobel díjas rektora: Kosztolányi József

SZEISZT:
Tárnok Éva – (Ophélia): Rácz Tamara
Paku Imre, az egyetemi Színjátszó Társaság elnöke:Molnár Máté
Stachó Lajos – (Claudius – Dánia királya):Szemendrey István
Szabolcsi Gábor – (Marcellus): Hadzsy János
Tima Ferenc – (Laertes fia):Fehér Péter
Szemes Mihály – (Rosencrantz):Horváth István
Szász Károly – (Hamlet királyfi): Spitzer Jenő
További szerepekben:
Sándor – az újságíró: Tichy- Rács Ádám
Barna Úr – a portás/Színházi titkár/újságkihordó/: Hajdú Róbert
Terike: Mészáros Rita/Letenovics Ivett

Közreműködik:Kis Judit és Szokola Vince

Fény-hang: Magony Gergely
Súgó: Ertl Dóri
Rendezőasszisztens és plakátfotót készítette: Kondor Alexandra
plakátdesign: Majkol
Rendezte: Varga Norbert
Belépőjegy 1.000 Ft, elővételben 800 Ft, diák/nyugdíjas 700 Ft, elővételben 600 Ft
A Szent-Györgyi Emlékév programja

Ajánlott videó

Olvasói sztorik