Kultúra

Mégis iskolákat nyit Malawiban Madonna

Bár első próbálkozása kudarcba fulladt, Madonna nem tett le róla, hogy iskolát nyit Malawiban.

Az énekesnő még tavaly jelentette be, hogy lányiskolát indít az afrikai országban, az e célra létrehozott alapítványa, a Raising Malawi azonban anyagi problémákba ütközött. Madonna – aki két gyereket is örökbefogadott Malawiból – akkor kirúgta a szervezet összes vezetőjét, és felfüggesztette a projektet, mint azonban most kiderült, a visszavonuló nem volt végleges, sőt az elképzelései még komolyabbak lettek, ezúttal ugyanis már tíz intézményben gondolkodik.

A jelenlegi változat szerint a Raising Malawi az építkezések díját teremtené elő, az iskolák működtetése azonban már a helyi közösségek feladata lenne. A márciusban kezdődő munkálatokban a buildOn nevű cég is részt vesz, és a terv az, hogy 2013 júniusára az épületek állni fognak.

„Ez a kezdeményezés kiemelt fontosságú a számomra, és nagyon örülök, hogy a buildOnnal együttműködésben végre tudjuk hajtani az elképzeléseinket – olvasható Madonna kapcsolódó közleményében. – Rengeteget tanultam az elmúlt években, és sokkal magabiztosabban merem állítani, hogy el fogjuk érni a céljainkat, és megkezdődhet a gyerekek, főként a kislányok hatékonyabb és praktikusabb oktatása Malawiban.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik