Nagyvilág

Sokan meghaltak Marokkóban egy ételosztáson

Legalább tizenöten meghaltak és öten megsérültek a nyugat-marokkói esz-Szavíra térségében vasárnap, amikor élelmiszerosztás közben lökdösődés tört ki a tömegben – közölte az MTI híre szerint a marokkói belügyminisztérium. A szerencsétlenség körülményeit a tárca nem részletezte.

Helyi médiajelentések szerint egy adakozó szervezte az élelmiszerosztást a heti vásár idején egy kis bódéban, amelyet rövid idő alatt megrohant mintegy 800 ember, főként nők.

Az uralkodó, VI. Mohammed király utasítást adott az áldozatok hozzátartozóinak és a sérülteknek a megsegítésére, és magára vállalta az áldozatok temetésének és a sérültek ellátásának költségeit.

Egy helyi hírportál értesülései szerint a segély értéke fejenként mintegy 16 dollár (4200 forint) volt.

Az élelmiszersegélyek osztása gyakori az észak-afrikai országban, különösen az eldugott vidékeken. Hasonló akciókat magánszponzorok és szervezetek, de a hatóságok is tartanak. A heti vásár idején a marokkói falvak piacai túlzsúfoltak, gyakran érkeznek vásárlók a szomszédos falvakból is. A szárazság miatt nemrégiben csökkent a mezőgazdasági termelés, és az alapvető élelmiszerek ára megnőtt Marokkóban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik