Nagyvilág

Milliókat fizethet, mert azt hazudta, hogy meggyógyult a rákból

A 25 éves ausztrál blogger jövedelmező üzletet alapozott a kamugyógyulásra.

85 millió forintnyi bírságot szabott ki a melbourne-i bíróság arra az ausztrál bloggerre, aki azt hazudta, hogy agydaganatban szenvedett, de egészséges étkezéssel és alternatív gyógymódokkal sikerült eltüntetnie a tumort.

A 25 éves Belle Gibson azt állította, hogy az ájurvédikus gyógyászat mellett glutén-, illetve finomítottcukor-mentes diétát alkalmazott. Csaknem 87 millió forintot kereshetett azzal, hogy receptkönyvet írt, honlapot és okostelefonos applikációt is indított.

A szépen felépített légvár akkor kezdett összeomlani, amikor kiderült, hogy Gibson nem is adományozott több ezer ausztrál dollárt daganatos betegségekkel kapcsolatos jótékony célokra, pedig ezt állította. Végül egy 2016-os interjúban elárulta: soha nem volt rákos, a csodálatos gyógyulásból pedig egy szó sem igaz.

Ezek után a fogyasztóvédelmi hatóságok perelték a bloggert, a bíróság pedig úgy döntött, hogy az emberek jóhiszeműségéből húzott hasznát vissza kell fizetnie. A bíró azt javasolta: az összegnek legalább egy részét adományozzák azoknak a szervezeteknek és embereknek, akiknek Gibson segítséget ígért. (MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik