Tudomány

Az alternatív gyógymódokkal sokkal kisebb a rákos betegek túlélési esélye

Egy új tanulmány szerint az alternatív gyógymódok sokkal kevésbé hatékonyak, ha a rák elleni küzdelemről van szó.

A Yale Egyetem munkatársai egy amerikai nemzeti adatbázist elemeztek, hogy felmérjék az alternatív gyógymódok használatát és hatékonyságát a rákos betegek körében. Az adatbázisban 34 millió páciens adatai szerepeltek, többek közt az alkalmazott gyógykezelésekre és a túlélési arányokra vonatkozó információk is.

A szakértők 280 alanyt választottak ki, akiket még 2004-ben diagnosztizáltak, és akik a hagyományos terápiák helyett az alternatív gyógymódokat választották. A kutatók 560 kontrollszemélyt is megfigyeltek, ők viszont a hagyományos megoldások – például kemoterápia, sugárkezelés vagy sebészeti eltávolítás – mellett döntöttek.

Az öt évig tartó nyomon követés után a szakértők arra jutottak, hogy a hagyományos eljárásokkal kezelt betegek 78,3 százaléka életben maradt. Az alternatív gyógymódokat választóknál azonban ez az arány csupán 54,7 százalék volt.

A vizsgálatban a szakértők bizonyos ráktípusokat külön-külön is elemeztek. A kutatás alapján a tüdőrákos páciensek kétszer nagyobb valószínűséggel halnak meg öt év után, amennyiben alternatív technikákkal kezelték őket. A végbélrák esetében a kockázat már négyszeresére nő.

A legsokkolóbb adat a mellrákhoz kapcsolódik: az alternatív gyógymódokkal öt év után ötször nagyobb eséllyel haltak meg a páciensek, mint azok, akik a hagyományos terápiákat választották.

Az új tanulmány ismét rámutatott, hogy az orvosok többsége miért a hagyományos gyógykezeléseket ajánlja rákos betegeiknek. Az orvostudomány fejlődésének köszönhetően egyre több és több páciens éli túl a rendellenességet. Amennyiben valaki a hagyományos orvostudomány helyett teljes egészében az alternatív gyógymódok mellett dönt, azzal legjobb túlélési esélyéről mond le.

(IFLScience)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik