Külföld
Washington, 2017. augusztus 2.
Donald Trump amerikai elnök sajtótájékoztatót tart a washingtoni Fehér Ház Roosevelt termében, miután aláírta az Oroszország, Irán és Észak-Korea elleni szankciós törvénycsomagot 2017. augusztus 2-án. Ezzel jogerőre emelkedett a kongresszus mindkét háza által elsöprő többséggel megszavazott szankciós csomag. (MTI/AP/Evan Vucci)

Trump betiltatta ezt a szót

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2017. 08. 08. 15:58

Igazi nyelvújító harcot hirdetett az amerikai elnök. Nem tanácsos az éghajlatváltozás kifejezés használata.

A The Guardian szerint az “éghajlatváltozás” kifejezés mellőzésére szólította fel munkatársait az amerikai mezőgazdasági minisztérium egyik ügynöksége. A brit lap a termőföld megóvásáért felelős hivatal, a Natural Resources Conservation Service (NRCS) munkatársai közötti levelezés alapján arról írt, hogy Donald Trump kormányzata befolyást gyakorol a szövetségi alkalmazottak szóhasználatára. Példaként idézik a termőföld egészségért felelős igazgató egyik levelét, amelyben Bianca Moebius-Clune felsorolta a kerülendő és a helyettük alkalmazandó kifejezéseket.

Az “éghajlatváltozás” helyett az “időjárási szélsőségeket”, az “éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás helyett pedig az “időjárási szélsőségeknek való ellenállást”. Az “üvegházhatású gázok csökkentése” helyett a “a szerves anyagok növelését a talajban, a termőképesség fokozását” javasolta. Február 16-i levelében Bianca Moebius-Clune tudatta, hogy a szóhasználattal nem változtatják meg modellezési gyakorlatukat, de a gazdasági növekedés, az üzleti lehetőségek bővülése a vidéki Amerikában, az agroturizmus és a “szépülő külső” emlegetését mindenkinek el kell fogadnia.

Egy másik, Trump hivatalba lépése után alig néhány nappal, január 24-én íródott levélben az NRCS által vezetett projektek helyettes vezetője azt írta: világos, hogy az előző kormányzat egyik legfőbb célja nem azonos az új adminisztrációéval, ezért Jimmy Bramblett arra kérte magas beosztású kollégáit, hívják fel stábjuk figyelmét erre a változásra, “körültekintően” járjanak el, ha az üvegházhatású gázokról van szó.

A brit lap birtokába került levelekből kiderül, a munkatársak bizonytalanok a szóhasználattal kapcsolatban. Egyikük az iránt érdeklődött áprilisban, hogy közzétehetnek-e olyan, nem a mezőgazdasági minisztérium berkeiből származó szöveget, amelyben szerepel az “éghajlatváltozás”. Azt a választ kapta, hogy telefonon kellene megbeszélni az ügyet. Mint az egy júliusi e-mailből kiderül, néhányan elvetették az új szóhasználatot.

Tartanunk kellene magunkat az eddigi nyelvezethez, meg kell őrizni munkánk tudományos integritását.

Az amerikai mezőgazdasági minisztérium szerint januárban átmeneti intézkedések léptek életbe azért, hogy az új politikai vezetés át tudja tekinteni a feladatokat, amit néhányan tévesen úgy értelmezték, a tudományos munkákra is vonatkozik. Az NRCS cáfolta, hogy a mezőgazdasági minisztérium utasította az éghajlatváltozással kapcsolatos kommunikációja módosítására. Ugyanakkor Sam Clovis, akit az elnök a mezőgazdasági minisztérium legfőbb tudósának tisztségére szán – és amúgy nem tudós -, a napokban áltudománynak nevezte az éghajlatkutatást.

A mezőgazdaság az egyik legfőbb forrása az üvegházhatású gázoknak az Egyesült Államokban: 15 százalékát adja a kibocsátásnak, Donald Trump mégis többször is kétségbe vonta az éghajlatváltozással kapcsolatos kutatások hitelességét. Elnökként bejelentette, hogy az Egyesült Államok kivonul a párizsi klímaegyezményből.

US President Donald Trump announces his decision to withdraw the US from the Paris Climate Accords in the Rose Garden of the White House in Washington, DC, on June 1, 2017.     
"As of today, the United States will cease all implementation of the non-binding Paris accord and the draconian financial and economic burdens the agreement imposes on our country," Trump said. / AFP PHOTO / SAUL LOEB
Ezeket hazudta Trump a klímaegyezményről
Az amerikai elnök megérvelte a döntését, de tőle megszokott módon sok esetben nem mondott igazat.

Az elnök utasította a környezetvédelmi hivatalt (EPA), hogy módosítsa az üvegházhatású gázok kibocsátására vonatkozó szabályokat, lépéseket tett földterületek és vizek fosszilis energián

OBERHAUSEN, GERMANY - JANUARY 06: Steam and exhaust rise from different companies on a cold winter day on January 6, 2017 in Oberhausen, Germany. According to a report released by the European Copernicus Climate Change Service, 2016 is likely to have been the hottest year since global temperatures were recorded in the 19th century. According to the report the average global surface temperature was 14.8 degrees Celsius, which is 1.3 degrees higher than estimates for before the Industrial Revolution. Greenhouse gases are among the chief causes of global warming and climates change. (Photo by Lukas Schulze/Getty Images)
Pontosan mérhető, mennyit árt Trump a Földnek
A Donald Trump vezette Egyesült Államok felmondja a párizsi klímaegyezményt. A döntés az egész világra hatással lehet.

A Fehér Ház és a belügyminisztérium honlapjáról eltűntek az éghajlatváltozás veszélyeire utaló dokumentumok, az EPA pedig az éghajlattal foglalkozó teljes fejezetet elérhetetlenné tette internetes felületén, míg átdolgozzák a nyelvezetet. (mti)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. október 23.
Orbán Viktor miniszterelnök az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapján tartott állami ünnepségen a Terror Háza Múzeum előtt 2017. október 23-án.
MTI Fotó: Kovács Tamás
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.