Nagyvilág

Provokálhatott az orosz miniszterelnök-helyettes

Dmitrij Rogozin orosz miniszterelnök-helyettes szándékosan idézett elő politikai nézeteltérést Oroszország és Románia között – állítja Teodor Melescanu román külügyminiszter. Ahogy azt megírtuk, Románia és Magyarország nem engedte be légterébe azt a Moszkva-Chisinau útvonalon közlekedő repülőgépet, amelyen Rogozin utazott, ugyanis a politikus szerepel az Európai Unió szankciós listáján. Az EU 2014-ben tiltotta meg azok belépését vagy átutazását a tagországok területén, akik aláássák Ukrajna függetlenségét, területi épségét és szuverenitását. Rogozin a kitiltás miatt személyre szabott szankciókat helyezett kilátásba.

Melescanu Rogozin vádjaira úgy válaszolt, hogya miniszterelnök-helyettes előre eltervezte a román-orosz kapcsolatok “megterhelését”, hiszen napokkal utazása előtt egy Twitter-bejegyzésben maga tette közzé útvonalát, és egy térképet is mellékelt arról, hogy miként fog Románia érintésével Chisinauba utazni. A külügyminisztérium illetékesei a Rogozintól származó információk alapján értesítették a román repülési hatóságot az Európai Unió által bevezetett szankciók megsértésének szándékáról, amely emiatt nem adott légtérhasználati engedélyt az orosz kormányfő-helyettest szállító gépnek, annak ellenére, hogy menetrend-szerinti utasszállítóról volt szó.

Szerinte Rogozin akciójának másodlagos célja az lehetett, hogy bebizonyítsa: az orosz tisztségviselőket fekete listára helyező európai uniós szankciók működésképtelenek. A román külügyminiszter cáfolta azt a moszkvai vádat, hogy Bukarest döntésével 160 utas életét veszélyeztette volna: szerinte a gépnek elegendő üzemanyaga volt arra, hogy bárhova eljusson a térségben, ezt bizonyítja szerinte az is, hogy miután visszafordították, Minszkig repült.

Az Európai Unió szankciós listáján szereplő Rogozin a Siberia Airlines utasszállító gépével kerülő úton – Fehéroroszország, Lengyelország, Szlovákia, Magyarország és Románia érintésével – tervezett a Moldovai Köztársaság fővárosába eljutni. Arról nincs információ, hogy Rogozin a magyar kormánynak is üzent volna a kitiltás miatt.

(MTI, fotó: Getty Images)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik