Külföld

Nincs vádemelés a kutyákkal egyedül hagyott 3 hetes kislány halála miatt

24.hu
24.hu

2017. 06. 21. 16:28

Alig öt percig nem figyelt rá senki, de a család egyik kutyája halálra marta a gyermeket.
Korábban a témában:

Nem emel vádat a helyi ügyészség annak a 3 hetes michigani lánynak anyja ellen, aki egyedül hagyta gyermekét a házukban lévő három kutyával, és közben közülük az egyik halálra marta a kislányt – jelentette a helyi sajtó. Chris Becker ügyész kijelentette: Susannah Murray május 26-án történt halála szörnyű tragédia volt, de a kislány anyja nem követett el semmilyen bűntényt.

Halálra mart egy 3 hetes kislányt a család kutyája, amikor egyedül hagyták vele
Csak alig öt percig nem figyelt rá senki, de az elég volt a tragédiához.

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a kislányt akkor ölte meg szülei egyik pitbullja amikor öt percre egyedül hagyták a michigani Grand Rapidsben található otthonukban. A helyi rendőrségi szóvivő akkori tájékoztatása szerint a kislány egy babaszékben volt a házban, ahol három pitbull mozgott szabadon, miközben a felnőttek a ház verandáján voltak.

Az egyik felnőtt nagyjából öt perc után nézett rá a kicsire, és akkor vette észre, hogy a kislány a fején megsérült. Közben látták, hogy az egyik kutya pofája véres. A gyereket azonnal kórházba szállították, ahol hét órán át küzdöttek a kicsi életéért, de már nem tudták megmenteni.

A rendőrség akkor azt közölte, hogy nem indítottak eljárást senki ellen, de még konzultálnak az ügyészséggel az esetleges vádemelésekről. Chris Becker hétfőn jelentette be, hogy nem indítanak eljárást az anyuka ellen.

A három kutya, akikkel egyedül hagyták a 3 hetes kislányt. Nem közölték, melyikük ölte meg.

Az ügyész közlése szerint Michelle Murray megfelelően cselekedett az eset után, együttműködött a hatóságokkal és mindhárom kutyáját átadta az ebrendészetnek, elaltatásra. Becker közölte: a nyomozás kiderítette, hogy az ebek korábban soha nem voltak veszélyesek.

Az ügyész szerint sem a nem szándékos emberölés, sem pedig a gyermekbántalmazás vádja sem áll meg az esetben, mert az anyuka nem tudatosan helyezte veszélybe gyermekét. És tettével kapcsolatban nem lehet vétkes gondatlanságról és hanyagságról beszélni.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nyíregyháza, 2012. szeptember 28.
Betegeknek felírt receptek Kozma Ottó háziorvos rendelőjében Nyíregyháza-Oroson 2012. szeptember 28-án.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.