Nagyvilág

Amerika fontolgatja, hogy kilép az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából

Az Egyesült Államok fontolgatja, hogy kilép az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából, derült ki Rex Tillerson amerikai külügyminiszter szerdán nyilvánosságra került leveléből.

A miniszter még március elején közölte kilenc, emberi jogi kérdésekkel foglalkozó szervezetnek írt levelében, hogy amennyiben az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa nem foganatosít “érdemleges reformokat”, Washington többé nem vesz részt a munkájában. A levél szerdán került nyilvánosságra.

A kilenc emberi jogi szervezet – köztük a Freedom House, a Jacob Blaustein Intézet és a Better World Campaign – februárban levélben kérte az amerikai diplomácia vezetőjét, hogy az Egyesült Államok továbbra is vállaljon aktív szerepet az ENSZ Emberi Jogi Tanács munkájában, és Tillerson erre válaszul fogalmazta meg a reformokat sürgető álláspontot. Mint kifejtette, az Egyesült Államok 2009 óta vesz részt az Emberi Jogi Tanács munkájában, és azóta mindig igyekezett, hogy “a szervezet még hatékonyabb legyen”.

A Tillersonnak írt levélben a szervezetek rámutattak: a tanács munkája máris változóban van, és az eddig Izraelre fordított, aránytalanul nagy figyelem immár inkább az emberi jogokat durván megsértő néhány államra, a “haramiaállamokra és terroristákra” irányul, valamint azokra a független vizsgálatokra, amelyek “az emberi jogokkal elkövetett komoly visszaéléseket” tártak fel, például Észak-Koreában, Iránban, Szíriában, az Iszlám Állam vagy a Boko Haram terrorszervezetek által uralt területeken. Az Izraelnek szentelt határozatok és különleges ülések száma szintén “jelentős mértékben csökkent” – húzták alá a levélírók.

Válaszlevelében az amerikai diplomácia irányítója – a reformok sürgetése mellett – kifejtette: az új amerikai kormányzat változatlanul “erős és elvi kifogással él a tanácsban Izraellel kapcsolatosan tapasztalható elfogultság ellen”. Leszögezte továbbá, hogy az Egyesült Államok számára elsődleges fontosságú, hogy megújítsák az ENSZ szíriai helyzetet vizsgáló bizottságának mandátumát, és az új amerikai kormányzat rendkívül fontosnak tartja az iráni, észak-koreai és burmai helyzettel foglalkozó speciális jelentéstevők munkájának támogatását is.

Rex Tillerson a javasolt és elvárt reformoknak azonban nem szabott határidőt.

(The Hill, MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik