Nagyvilág

Egész Európában szenvednek az idő miatt

Több százan sebesültek meg és komoly fennakadásokat okoztak a fagyok a közlekedésében és az áramellátásában Európa-szerte pénteken.

Németország pénteken az Egon nevű viharfront okozott károkat, a front orkánerejű széllel és erős havazással érkezett meg. Országszerte háztartások ezrei maradtak áram nélkül és több száz baleset történt, köztük egy halálos.

Egy férfi az A7-es autópályán, a Schleswig-Holstein tartományi Handewittnél veszítette életét balesetben. A térségben a jeges, csúszós utakon alig néhány óra alatt 24 baleset történt, két ember súlyosan megsérült. Halálos közúti baleset történt Fulda közelében is.

A német meteorológiai szolgálat (DWD) az ország teljes területére riasztást adott ki az óránkénti 110 kilométeres sebességet meghaladó széllökésekkel és havazással, havaseső-záporokkal érkezett front miatt. A helyzet súlyosságát mutatja, hogy csak Türingia tartományban kilenc óra alatt csaknem 110 közlekedési baleset történt. Országszerte több tucat ember sérült meg a jeges utakon.

A vihar fákat csavart ki, tetőket tépett le és leszakított villamos felsővezetékeket, emiatt sok helyütt akadozik az áramellátás. Bajorország Türingiával határos északi részén csaknem hétezer háztartás maradt áram nélkül, és Baden-Württembergben is több ezer háztartásban szünetel az ellátás a vezetékrendszer megrongálódása miatt. Az ország legnagyobb repülőterén, Frankfurtban 120 járatot töröltek a rendkívüli időjárás miatt. Több vasútvonalat is lezártak.

Olaszországban sem jobb a helyzet

Az észak-olaszországi Milánóban mintegy háromszáz balesethez riasztották a mentőket, a járdán a gyalogosok, az úttesten a járművek csúsztak meg a jég borította utakon. A városban fagyos eső esik. Velence városában az idén először tetőzött a tenger, elárasztva a Szent Márk teret.

Genova tengerpartján egy száz méternél hosszabb teherszállító hajó a heves hullámzásban parti zátonyra futott. Az erős szél és hullámzás miatt a dél-olaszországi szigetekkel megszakadt a hajóösszeköttetés.

Január 5. óta tizenegyen fagytak meg Olaszországban a hidegben, többségük utcán éjszakázó hajléktalan volt. Az utolsó egy 53 éves olasz nő volt, aki egy fűtetlen lakókocsiban éjszakázott Róma utcáin.

Éjszakai szállásként használhatják a hajléktalanok a Vatikán tulajdonában levő egyik templomot az olasz főváros központjában – jelentette a l’Osservatore Romano szentszéki napilap.

A templomot a hajléktalanok este nyolctól reggel nyolcig használhatják: éjszakánként harminc tábori ágyat állítanak fel benne, takarókkal és párnákkal a hajléktalanok ideiglenes szállásolására. Nőket és férfiakat, olaszokat és külföldieket is várnak. A Szent Egyed katolikus közösség tagjai nyújtanak segítséget, ők éjszakára a templomban maradnak.

Ez az első alkalom, hogy Olaszországban templomot használnak éjszakai szálláshelyként. Ferenc pápa a rendkívüli hideg kezdete óta a római utcákra küldte a pápai főalamizsna hivatal járműveit, hogy az utcán éjszakázó hajléktalanok ezekben találjanak menedékre, mínusz húsz fokig meleget adó hálózsákokat osztott szét, valamint napközben is megnyittatta a Vatikán által működtetett egyházi éjszakai szálláshelyeket.

A franciák is szívnak

Heves vihar tombolt péntekre virradó éjszaka Franciaország északi felén, a széllökések sebessége elérte az óránként 130 kilométert. A tűzoltóknak több mint ezer alkalommal kellett beavatkozniuk, és mintegy 330 ezer otthon maradt átmenetileg áram nélkül. A vihar fákat döntött ki, vezetékek szakadtak el, sok ház teteje megrongálódott.

Az éjszaka hosszú órákon át a nyílt pályán vesztegelt egy üzemzavar és egy baleset miatt a Thalys nemzetközi vasúttársaság Brüsszelből Párizsba tartó járata, 180, fűtés és áram nélkül maradt utassal.

Szlovéniában leginkább az északi és az északkeleti országrészeken havazott, estig azonban a déli területekre is átterjed a havazás. A csúszós járdák miatt néhány óra leforgása alatt emberek tömegét kellett ellátni a kórházakban. Csak Ljubljanában a sürgősségi traumatológián kétszáz sérültet fogadtak töréssel és rándulással.

Horvátországban a meteorológiai szolgálat a legmagasabb fokú, vörös riasztást adta ki Isztriára, Észak-Dalmáciára és Likára. Zágráb környékén ennél enyhébb, narancssárga, Kelet-Horvátországban pedig sárga riasztás van érvényben. A rendőrség több autópályaszakaszt is lezárt a forgalom elől.

Az intenzív havazás miatt három főutat ideiglenesen lezártak a kamionforgalom előtt a közlekedési hatóságok péntek déltől Kárpátalján, a korlátozás az időjárási viszonyok normalizálódásáig marad érvényben.

Az elakadt járművek miatt torlódások alakultak ki a nehezen járható utakon. A katasztrófaelhárítás vontatói nem győzik biztonságos helyre vontatni a hóban rekedt kamionokat, a feltorlódott gépkocsik pedig akadályozzák az utak szórását.

A menekülteknek a legrosszabb

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) arra hívta fel a figyelmet, hogy a korábbi nyugat-balkáni útvonalon rekedt menedékkérők életveszélyben vannak a rendkívül hideg időben, amely már legalább öt ember halálát okozta. Az UNHCR szerint a kormányoknak nem visszafordítania kellene a migránsokat a határnál, hanem segíteni kellene nekik.

Cécile Pouilly az UNHCR részéről arra mutatott rá, hogy a görögországi Számosz szigetén mintegy ezren kénytelenek fűtetlen sátrakban és hálótermekben lakni. Pouilly aggodalmának adott hangot a Belgrád belvárosában fagyoskodó 1200 férfi és 300 gyerek miatt is. A szerb kormány úgy nyilatkozott, hogy az országban lévő 7300 menedékkérő 82 százalékát tudták fűtött helyen elszállásolni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik