Nagyvilág

Egy 15 éves fiú megölte osztálytársnőjét, rálőtt a lány anyjára, majd magával is végzett

Az amerikai fiú szilveszter éjjelén tört be a közelében lakó lány otthonába, ahol agyonlőtte.

Belehalt sérüléseibe kedden egy 15 éves amerikai fiú, aki szilveszter éjjelén agyonlőtte egyik osztálytársnőjét, majd megsebesítette a lány anyukáját, mielőtt maga ellen fordította fegyverét – jelentette a helyi sajtó. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy Sean Crizer miért követte el a gyilkosságot, és a hatóságok arról sem tudnak, hogy bármiféle kapcsolat lett volna közöttük.

A lövöldözés még január elsején, helyi idő szerint nagyjából hajnali kettő órakor történt a Maryland államban található Ellicott City városában, azután, hogy a szülők hazavitték egy szilveszteri buliból a 16 éves Charlotte Zarembát. Ezután az anyuka dulakodás hangjait hallotta kiszűrődni a lány szobájából, és amikor benyitott azt látta, hogy gyermeke egy maszkos támadóval viaskodik.

Crizer ekkor rálőtt az anyára és a lányra, majd saját magát is lelőtte. Az eset idején otthon volt a lány apja is, aki nem sérült meg. A 16 éves lány a kórházba szállítás után vesztette életét, a lábán megsebesült anyját azonban hamar hazaengedték. Crizert kritikus állapotban vitték kórházba, ahol végül kedden belehalt sérüléseibe.

A Baltimore Sun információi szerint Crizer a gyilkosság előtti hetekben két házba is betört a környéken. A gyilkossághoz használt fegyvert az egyik feltört házban szerezte. Azt nem lehet tudni, hogy a fiú azért ment-e áldozata házába, hogy megölje, vagy a lány csak rajtakapta egy újabb betörés közben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik