Nagyvilág

Lezuhant orosz repülő: megtalálták a feketedobozt

Megtalálták az orosz védelmi minisztérium múlt hét végén a Fekete-tengerbe zuhant Tu-154 típusú gépének egyik hangrögzítő berendezését - jelentette kedd reggel az orosz állami TASZSZ hírügynökség egy neve elhallgatását kérő rendvédelmi vezetőre hivatkozva. Más egyelőre nem erősítette meg az értesülést.

A kutatási munkálatok során a repülőgép pilótafülkéje alatt megtaláltuk az egyik feketedobozt

– idézi a meg nem nevezett illetékest a TASZSZ, hozzátéve: egyelőre nem tudják, milyen állapotban van a berendezés.

Az illetékes röviddel később közölte, hogy sikerült a feketedobozt kiemelni a vízből, rövidesen repülővel Moszkvába viszik, ahol a védelmi minisztérium szakemberei elemzik.

Jelenleg azt tartják a baleset egyik lehetséges fő okának, hogy idegen tárgyak kerülhettek a gép hajtóművébe

– írja az orosz állami hírügynökség egy másik illetékest idézve, aki szerint továbbra is vizsgálnak más lehetséges okokat, így a pilótahiba, illetve a gép fedélzetén történt műszaki meghibásodás lehetőségét is.

Az orosz hírügynökség a mentőszolgálatoktól kedd reggel úgy értesült, hogy három újabb holttestet és rengeteg emberi maradványt találtak a szerencsétlenség térségében. Az értesülést hivatalos forrásból eddig még nem erősítették meg.

Eddig 13 holttestet találtak

Hétfő reggel tizenegy holttestet és 86 maradványt szállítottak katonai géppel Moszkvába, a nap folyamán újabb két holttestet és újabb maradványokat találtak. Megtalálták Roman Volkovnak, a gép parancsnokának holttestét is, őt az egyenruháján lévő rangjelzésről azonosították.

Az orosz védelmi minisztériumnak a szíriai Latakiába tartó gépe – fedélzetén 84 utassal és 8 fős személyzettel – vasárnap reggel zuhant a Fekete-tengerbe röviddel azután, hogy felszállt Szocsi repülőteréről.

A gépen katonák, újságírók, egy ismert segélymunkás és a hadsereg Alekszandrov művészegyüttesének 64 tagja és vezetője utazott, akik újévi koncertet adtak volna a hmejmimi orosz légi támaszponton. (MTI)

Kiemelt kép: Getty Images Hungary

Ajánlott videó

Olvasói sztorik