Nagyvilág

Megtalálták a lezuhant orosz gép roncsait

Az oroszok gyakorlatilag kizárták a merénylet lehetőségét a Fekete-tengerbe csapódott Tu-154-es katasztrófájában.

Folytatódott a kutatás hétfőn az előző napon a Fekete-tengerbe zuhant Tu-154 típusú gép 84 utasa és 8 fős legénysége, valamint a feketedobozok után, a gép roncsának több darabját megtalálták 27 méteres mélységben.

A Szíriába tartó gép – fedélzetén katonákkal, a hadsereg Alekszandrov együttesével, újságírókkal és egy ismert segélymunkással – röviddel azután tűnt el vasárnap a radarképernyőről, hogy felszállt Szocsi repülőteréről. A hatóságok a katasztrófa okának megállapításán dolgoznak, a merénylet lehetősége az elsődleges információk szerint kizárható.

Nem fekszik mélyen a repülő

A gép darabjait 27 méteres mélységben találták meg, a parttól körülbelül 1,7 kilométerre – mondta Rimma Csernova, a szocsi mentőszolgálatok szóvivője. Hozzátette, a búvárok a roncsok elhelyezkedésének és méreteinek a meghatározásán dolgoznak.

Az első roncsokat még vasárnap meglelték. Igor Konasenkov, a védelmi minisztérium szóvivője közölte, hogy a gép darabjai mintegy 500 méteres sugarú körzetben szóródtak szét.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerint terrorcselekmény nem szerepel a katasztrófa feltételezett okai között. A Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) szerint a baleset okai között szerepel az

idegen test behatolása a hajtóműbe, az energiavesztést okozó, rossz minőségű üzemanyag…, pilótahiba, illetve a repülőgép műszaki meghibásodása.

Hétfő délutánig tizenegy holttestet találtak – közölte a hadsereg. Tíz emberi maradványt azonosításra Moszkvába szállítottak, a hozzátartozóktól már megkezdték a DNS-mintavételt. Egy rendvédelmi illetékes hétfő este közölte a TASZSZ hírügynökséggel, hogy búvárok a felszínre hozták a repülőgép parancsnokának holttestét is.

A törzs nagyobb darabjai között még egy holttestet találtak. A partra szállítás közben az egyenruháján lévő rangjelzésből állapították meg, hogy ő Roman Volkov, a gép parancsnoka

– mondta a nevének elhallgatását kérő forrás. Hozzátette, további 70 emberi maradványt emeltek a felszínre.

Így folyik a kutatás

Az abház mentőszolgálatok a sötétség beálltával felfüggesztették a kutatást. A mentésben részt vesznek az orosz parti őrség hajói is. A munkálatokat kedden folytatják. A mentés területét 15 szektorra osztották fel, hétfő estig hét szektorban teljesen átvizsgálták a tengerfeneket – közölte a védelmi minisztérium sajtóosztálya.

Az orosz védelmi tárca hétfőn cáfolta azokat a névtelen forrásokra hivatkozó híreszteléseket, amik szerint egyes holttesteken mentőmellényeket találtak volna.

“Ez kitaláció, nem felel meg a valóságnak” – közölte a tárca sajtószolgálata.

A gép a szíriai Latakia melletti orosz légitámaszpontra tartott, ahol az Alekszandrov együttes koncertet adott volna az ott szolgáló katonáknak. A moszkvai Cskalovszkij repülőtérről indult, a Szocsi Adler repülőterén leszállt, majd a felszállás után két perccel eltűnt. Moszkvában hétfőn, a nemzeti gyász napján az együttes próbaterménél több százan helyeztek el virágokat az elhunyt művészek emlékére.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik