Nagyvilág

Szóvivője tagadta, de az elnök elismerte, hogy gyilkolt

Az ellenzék szerint ez nyomós ok Rodrigo Duterte távozására.

A Fülöp-szigetek elnöke maga ismerte el, hogy megölt három embert, noha szóvivője ezt nem sokkal előbb tagadta.

A történet akkor kezdődött, amikor Rodrigo Duterte az elnöki palotában összegyűlt üzletembereknek arról beszélt, hogy Davao polgármestereként személyesen járta az utcákat, kereste a balhét és gyilkolt, hogy ezzel „példát mutasson” a rendőröknek. Duterte két évtizeden át vezette a várost, ahol brutális fellépéséről vált hírhedtté, sőt, megvádolták azzal is, hogy „halálosztagokat” támogatott.

Pénteken az államfő szóvivője, Martin Andanar azt mondta a BBC-nek, hogy amit Duterte mond, azt komolyan kell venni, de nem szó szerint. „Ilyen a stílusa, amióta polgármester volt, így beszél” – mondta a szóvivő, hozzátéve, hogy az elnök nem gyilkos.

Csakhogy nem sokkal később, egy sajtótájékoztató után maga Duterte is nyilatkozott. Azt mondta:

Nagyjából három embert öltem meg.  Nem tudom, hány golyót eresztettem beléjük. De megtörtént és nem tagadhatom le.

Azt viszont tagadta, hogy olyan emberekre lőtt volna, akik hátratett kézzel letérdeltek.

Amióta Duterte a Fülöp-szigetek elnöke lett, országos „drogellenes” háborút hirdetett. A hatóságokat és a lakosságot is arra bátorította, hogy öljék meg a feltételezett kábítószer-terjesztőket és fogyasztókat. A rendőrök és az „önkéntesek” már csaknem hatezer emberrel végeztek, anélkül, hogy bebizonyosodott volna bűnösségük.

Az államfő egyébként nagyon erős fájdalomcsillapítót szed migrén és gerincfájdalom miatt. Ennek mellékhatása zavartság, szorongás és hallucináció is lehet. Arra a felvetésre, hogy Duterténél is ilyen mellékhatások jelentkeznének, Andanar azt mondta: az elnök egészséges, sokszor hajnalig dolgozik, de türelmetlen, mert az országot „le akarják húzni a vécén”.

Duterte beismerése ugyanakkor az ellenzék szerint nyomós ok arra, hogy eljárást indítsanak a leváltásáért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik