Nagyvilág

Civilmentő fegyverszünet zúdult Aleppóra

A porrá lőtt Aleppóban elhallgathatnak a fegyverek, hogy a civilek egérutat nyerjenek. Ez a nagy levegővétel a lebukás előtt, az ellenzéki kerületeket bizonyosan elfoglalják a kormányerők.

Az oroszok nemrég még arról nyilatkoztak, hogy közel a tűzszünet Aleppóban, és most ez úgy tűnik, valóban bekövetkezett. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter jelentette be, hogy a szír kormányerők abbahagyták az ellenzék kezén lévő kerületek ostromát, így már mintegy 8000 ember tudta elhagyni az ostromolt térséget.

Aleppó eleste napok kérdése, a kormány a keleti városrész 75 százalékát uralja már, pedig négy évig az ellenzék volt itt az úr. Az Egyesült Államok üdvözölte a fegyverszünetet. Lavrov amúgy közölte, hogy amerikai és orosz katonai szakértők ülnek majd le beszélni Genfben arról, miként lehetne az erőszakot csökkenteni a szíriai nagyvárosban.

Korábban egy helybéli szír vezető azt mondta, ha tovább folytatódik az ostrom, azzal mintegy 150 ezer embert ítélnek halálra.

Csak az utóbbi négy hétben 800 ember halt meg és 3500 sérült meg a csatában. Ezért a civil vezetők a polgári lakosság kimenekítését kérték. A menekítés már a fegyverszünet beállta előtt elkezdődött: egy grandiózus műveletben egy nagy idősotthont ürítettek ki közel a frontvonalhoz a Vörös Félhold és a Vöröskereszt emberei. 148 mozgáskorlátozott embert sikerült kihozni innen. Ellátásuk már alig volt, többen a harcokban is megsérültek, 11 emberen már nem is tudtak segíteni.

A BBC emlékeztet, a háború előtt az ősi Aleppó volt Szíria legnagyobb városa, valamint ipari-kereskedelmi központja. 2012-ben foglalta el az ellenzék a város jelentős szeletét, így a citadella környéki óvárost is. Négy évre rá indult meg az orosz légierő és az iráni milícia támogatta ellentámadás, ami hamarosan a végéhez ér, Basár el-Aszad szír elnök már a győzelmet ünnepli.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik