Nagyvilág

Aszad szerint az aleppói győzelem nagy lépés a háború vége felé

De akkor sem fejezik be a harcot, ha visszafoglalták a várost a felkelőktől.

Bassár el-Aszad elnök a szíriai Al-Watan napilapnak adott interjúban azt mondta: a kormányerők aleppói győzelme óriási lépést jelentene az öt éve tartó polgárháború befejezése felé. A szíriai államfő biztos a győzelemben, bár hozzátette: tisztában van azzal, hogy ezzel még nem ér véget teljesen a háború.

Az Aszad-rezsim erői már 80 százalékát visszafoglalták Aleppo azon részeinek, amelyek korábban a lázadók ellenőrzése alatt álltak. A felkelők ötnapos tűzszünetet kértek, hogy kimenekülhessenek a civilek a még ellenőrzésük alatt álló területekről, de Aszad az interjúban is megerősítette, hogy ebbe nem mennek bele.

Úgy vélekedett, hogy ha a lázadók vereséget szenvednek Aleppónál, az a háború menetének megváltozását jelenti, és azt, hogy az ellenzéki csoportok kezében nem marad ütőkártya. Ugyanakkor hozzátette:

Máshol is vannak terroristák, ha Aleppóban végeztünk, akkor is folytatjuk a háborúnkat ellenük.

A szíriai kormány és szövetségeseik minden ellenzéki erőt „terroristaként” tartanak számon. (AFP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik