Nagyvilág

Elejét veszik annak, hogy megismétlődjön a szilveszteri kölni zaklatás

Különlegesen képzett rendőröket küldenek az utcákra és biztonsági pontokat is felállítanak idén.

Térfigyelő kamerákkal és helikopterekkel is igyekeznek elkerülni idén szilveszterkor Kölnben, hogy megismétlődjenek a tavalyi események, amikor tömegével molesztáltak és raboltak ki nőket a városi ünnepségen.

A tavaly történtek elemzésével állapították meg a tartományi és szövetségi rendőrség munkatársai, hogy milyen lépéseket kell megtenni. Jelentésüket a tartományi belügyminiszterek kedden kezdődő konferenciáján tárgyalják, de a kölni Express című lap már megszerezte a dokumentumot.

A javaslatok között szerepel, hogy bizonyos területeken korlátozzák, hány embert engednek be, illetve a szexuális bűncselekmények megfelelő kezelésére felkészített rendőröket küldjenek az utcákra. Biztonsági pontokat is felállítanak, ahová védelemért lehet fordulni.

Az egyik legjelentősebb probléma az elmúlt szilveszter bűncselekményei kapcsán az volt, hogy a kölni pályaudvar környékén felszerelt térfigyelő kamerák rossz minőségűek voltak, a felvételeken nem lehetett felismerni az elkövetőket. Az idei szilveszterig ezen – a közvilágítással együtt – javítanának.

Kitérnek a javaslatcsomagban arra is, hogy az országba érkező menedékkérőket alaposabban kell ellenőrizni, és javítani kell az információcserét a tartományi hatóságok között, valamint az Europollal. (The Local)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik