Külföld

Kétszer esett teherbe tíz nap alatt egy ausztrál nő

Vaskor Máté
Vaskor Máté

újságíró. 2016. 11. 16. 08:01

Korábban a témában:

Kate Hill terhessége előtt hormonkezelésben részesült peteérési zavarokat okozó policisztás ovárium szindrómája miatt, az orvosok pedig tulajdonképpen letettek róla, hogy valaha is gyereket szülhet.

Ehhez képest különböző időpontokban fogant ikrei lettek úgy, hogy mindössze egyszer szexelt védekezés nélkül abban az időszakban. Ikerlányai, Charlotte és Olivia tíz hónapja születtek, méretük, súlyuk és terhességi fejlődésük is teljesen eltért egymástól.

Fotó: Seven Network

A nő egy úgynevezett szuperfetáció nevű jelenség által eshetett kétszer teherbe. Ez akkor fordulhat elő, ha a teherbe esés utáni hormonális hatás lassan és gyengén indult be és a petesejt megtermékenyülése után néhány héttel újabb peteérés következik. A terhes nő szervezetében elzáródik a méhszáj, de ha ennek kialakulása is lassabban megy a szokásosnál, még be tud jutni néhány spermium.

A jelenséget a világon eddig mindössze tíz alkalommal dokumentálták. Még Hill szülőorvosának is rá kellett keresnie az interneten.

Néhány hete egyébként arról is írtunk, hogy egy baba kétszer született meg.

Via

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.