Nagyvilág

Mekis krumplival etette a galambokat: bíróságra megy a tini

Ebéd után, a McDonald’s-ban vásárolt sült krumplival sétált a 19 éves Lauren-Paige Smith, Swansea-ben. Menet közben dobott egy-egy szálat az ételből a madaraknak.

Egy közterület felügyelő lépett oda hozzá, és közölte vele, hogy megbünteti 25 fontra (8500 forintra) szemetelésért. A lány nem értette a dolgot, hiszen a madarak felcsipegették a burgonyát, vagyis nem szemetelt.

A közteres azonban nem tágított. A lány nem volt hajlandó kifizetni a bírságot, az adatait azonban meg kellett adnia, így néhány héttel később megkapta a bírósági idézést: november 17-én kell majd megjelennie a tárgyalóteremben. Az idézéssel a bírság összege is a négyszeresére emelkedett. A lány ráadásul nem is a városban él, utaznia is kell majd a tárgyalás miatt.

Lauren és a családja is teljesen kiakadtak, nem értik, hogy miért nincs a rendszerben senkinek annyi esze, hogy békén hagyjanak egy lányt, aki csak madarakat etetett, és inkább komolyabb problémák megoldására fordítanák az adófizetők pénzét.

A brit Metro megkereste Swansea önkormányzatát, hogy kommentálják az esetet, de választ nem kaptak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik