Külföld

Trump: Obamának fontosabb az ellenség, mint az amerikai nép

24.hu
24.hu

hírfaragó. 2016. 06. 15. 06:46

Donald Trump, a republikánusok várható elnökjelöltje helyi idő szerint kedd este egy kampánygyűlésen reagált Barack Obama amerikai elnök bírálataira, amelyek szerint a milliárdos álláspontja és kijelentései ellentétesek az amerikai értékrenddel.

Az észak-karolinai Greensboro városban tartott kampányrendezvényen Trump azzal vádolta meg az elnököt, hogy rajta tölti ki a haragját, ahelyett, hogy a vasárnapi orlandói tömegmészárlás elkövetőjére lenne dühös.

Obama elnök ugyanis kedd délután, a pénzügyminisztériumban és a nemzetbiztonsági tanács tagjaival folytatott tárgyalásai után élesen bírálta mindazt, amit Trump a terrorizmusról, az iszlám vallásról, a bevándorlásról mond.

Az ingatlanmágnás – miután hétfőn többször is utalt arra, hogy szerinte Obama nem képes hatékonyan fellépni a terrorizmus ellen – kedd esti beszédében azt fejtegette, hogy az elnök túlságosan sokat foglalkozik vele. Azt mondta, néhány republikánus kormányzó panaszkodott neki arra, hogy az Obama-kormány bevándorlókat akar letelepíteni az országban.

Trump nagy terrorellenes akciókat ígért esetleges elnöksége idejére, ám részletekbe nem bocsátkozott. Ezzel kapcsolatban csak annyit mondott: “mindent korrektül elrendezünk, így már nem élhetünk tovább”.

Hozzátette azonban: Obamának fontosabb az ellenség, mint a szövetségesei, jelesül az amerikai nép. “Elnökként számomra mindig Amerika lesz az első” – fogalmazott a republikánusok várható elnökjelöltje.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

MALAGA, SPAIN - MAY 21: Head Coach, Zinedine Zidane of Real Madrid celebrates their championship with his players after the La Liga final match between Malaga and Real Madrid at La Rosaleda Stadium on May 21, 2017 in Malaga, Spain. Burak Akbulut / Anadolu Agency
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.