Nagyvilág

Likvidálták az Iszlám Állam egyik legveszélyesebb tunéziai emberét

Az elmúlt években csaknem egybillió forintba került a terrorellenes harc az afrikai országnak.

A tunéziai hadsereg megölte az Iszlám Állam helyi ágának egyik legveszélyesebb vezetőjét – jelentette be az afrikai ország védelmi minisztériuma.

Az Abu Káká néven is ismert Szejfeddin Dzsamelivel egy éjszakai rajtaütés során végeztek, melynek során fegyvereket is lefoglaltak.

Tunéziában Zin el-Abidin ben Ali volt államfő 2011-es elűzése óta megnőtt a fegyveres dzsihadista mozgalmak jelenléte. Tavaly három súlyos terrortámadást hajtottak végre, amelyeknek összesen hetvenkét halálos áldozata volt.

Bédzsi káid esz-Szebszi tunéziai köztársasági elnök csütörtökön arról beszélt, hogy a dzsihadisták elleni harc eddig közel egybillió forintba került, amit jobb lett volna a gazdaságba fektetni, de a jelenlegi körülmények között szükséges a biztonság szavatolása. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik