Nagyvilág

10 percre engedtek be külföldi újságírókat a Koreai Munkapárt kongresszusára

Váratlanul külföldi újságírókat engedtek be hétfőn, az Észak-Koreában kormányzó Koreai Munkapárt napok óta tartó kongresszusára. Riporterek egy kis csoportja körülbelül tíz percig nézhette a rendezvényt.

A pénteken kezdődött pártkongresszusnak mindeddig a közelébe sem engedték azt a több mint száz külföldi újságírót, akinek Phenjan engedélyezte, hogy az eseményről tudósítson. Eddig a legközelebbi pont, ahonnan a helyi őrök által kísért tudósítók a palotára ráláthattak, egy onnan 200 méterre lévő járdaszegély volt.

Az újságírók aközött választhattak, hogy hotelszobáik tévékészülékein keresztül követik az eseményeket, vagy hagyják, hogy észak-koreai tisztségviselők a rezsim barátságos és sikeres arcát mutató, gondosan kiválasztott turisztikai csemegékkel szórakoztassák őket. Hétfőn viszont, ha csak néhány tucat külföldi sajtómunkás előtt is, de  megnyíltak a kongresszusi palota kapui. A katonazenekar belefogott abba az üdvözlődalba, amely az észak-koreai vezető nyilvános megjelenéseit vetíti elő, majd Kim Dzsong Un valóban belépett a hatalmas terembe, és magabiztosan a pódiumra lépett. A 33 éves Kim megjelenése a több ezer pártküldött álló ovációját váltotta ki, az emberek azt harsogták, “manszae, manszae”, azaz hosszú életet kívántak legfelsőbb vezetőjüknek.

Az újságírók rövid látogatását hosszú biztonsági vizsgálatok előzték meg, a mobiltelefonokon túl golyóstollaikat is elvették tőlük. A tudósítókra vonatkozó szabályok között szerepelt, hogy nem készíthettek felvételeket a jelenlévő mintegy 3400 delegált jegyzeteiről sem – közölte az MTI.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik