Külföld

Merkel nekiment az izraeli kormánynak

24.hu
24.hu

2016. 04. 19. 21:53

A német kancellár nem nagy támogatója az izraeli telepépítéseknek palesztin földön - derült ki a Mahmúd Abbasszal tartott megbeszélések során.
Korábban a témában:

Angela Merkel német kancellár kedden élesen bírálta az izraeli telepépítési politikát a palesztinok lakta területeken, ugyanakkor nyitva hagyta Németország állásfoglalását egy, a kérdéssel foglalkozó, tervezett ENSZ-határozat miatt.

Berlin támogatta a legfrissebb francia közel-keleti béketerveket – mondta Merkel kedden Mahmúd Abbász palesztin elnökkel való találkozása után Berlinben. Az Izrael és palesztinok közötti párbeszéd hiánya miatt fontos, hogy a felek minden, még a legvalószínűtlenebb lehetőséget is megragadjanak, hogy előrelépést érhessenek el – fogalmazott a kancellár. “Ugyanakkor kevéssé valószínű, hogy holnap már egy béketerv kerül az asztalra” – tette hozzá.

Abbász elképzelései szerint az ENSZ Biztonsági Tanácsának kellene nyomást gyakorolnia Benjamin Netanjahu izraeli kormányfőre. Merkel megértését fejezte ki, hogy a palesztin elnök isméte a Biztonsági Tanácshoz fordul. “Jobb lenne azonban, ha el tudnánk érni, hogy nem lesz több telepépítés” – tette hozzá.

Abbász a közel-keleti konfliktus megoldását kulcsfontosságúnak minősítette az Iszlám Állammal szembeni harcban. Szerinte a palesztinoknak nem marad más választásuk, mint a világszervezet:

Tudjuk, hogy Izrael tizenkét határozatot hagyott figyelmen kívül, de ennek ellenére sincs más út.

2011 februárjában az ENSZ BT már szavazott egy határozati javaslatról a palesztin területen lévő zsidó telepekről. Az a szöveg törvénytelennek bélyegezte volna a telepek építését és azonnali beszüntetésére szólított volna fel, de az Egyesült Államok megvétózta a javaslatot.

Izrael az 1967-es hatnapos háború során foglalta el a gázai övezetet, Ciszjordániát és Kelet-Jeruzsálemet. Ez utóbbi két területen mintegy 600 ezer zsidó telepes él. A telepek bővítése, továbbiak építése az Egyesült Államok szerint is a békefolyamat akadálya, a területeket pedig az Európai Unió sem ismeri el Izrael részeként, az építkezéseket pedig a kétállami megoldás akadályának tekinti. A palesztinok ezeken a területeken szeretnék létrehozni leendő államukat. (MTI)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2016. július 30.
Egy résztvevő kerékpározik az Ironman 70.3 triatlonversenyen Budapesten 2016. július 30-án.
MTI Fotó: Balogh Zoltán
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.